Összefogás magyar módra

Üresen kongott az Aréna az Összefogás koncertjén

Csökkentsük bulival az államadóságot! Ez lehetett a célja annak a nagyszabású jótékonysági koncertnek, amelyet vasárnap rendeztek meg a Papp László Budapest Sportarénában. A fellépők között Tóth Verát, Caramelt, vagy L.L.Juniort épp úgy megtaláljuk, mint Török Ádámot, Szakcsi Lakatos Bélát vagy Mészáros Árpád Zsoltot. Amit ellenben hiába is kerestünk ezen az estén – az sajnos a közönség volt!

Összefogás, jótékonyság, buli! – ígérték a szervezők, de sajnos mindezekből semmit nem sikerült megvalósítaniuk. A teljes nyereséget, azaz a 2012 Ft-os jegyek bevételét a művészek tiszteletdíjával együtt – némi technikai és jogdíjköltség levonása után - az Összefogás az Államadósság Ellen Alap számlájára készültek átutalni, hogy ezzel is csökkentsék hazánk hatalmas deficitjét.

Jól csengő terv, bár nekem vannak azért fenntartásaim. Az államadóság 21 426 milliárd forint körül jár, a bevétel a legoptimálisabb esetben is 25 millió forint lehetett volna. Ebből még cirka 5 milliót elvisz a technika, vagyis teltházas koncert esetén 20 millió forinttal lehetett volna jobb az államkassza pillanatnyi helyzete. Ezek már olyan hatalmas számok, amelyeket átlagember átlagagya többnyire felfogni sem képes, de próbáljunk meg elképzelni egy egész iskolának szánt mákostészta-mennyiséget, amelyre csupán egyetlen szem mákot darálunk meg… Lássuk be: nem lesz számottevő!

Arra azért mindenképp jó lett volna a rendezvény, hogy az összefogás szükségét tudatosítsa az emberekben. Mert ez az, ami nagyon nem megy nekünk! Ez talán még a pénzügyi haszonnál is fontosabb. Azt hiszem, István király és Koppány harca óta tart országunkban a megosztottság, vagyis nem túl jók az esélyeink a változásra. Széthúzás. Ennek köszönhetően kaptunk már bő 150 évnyi török uralmat, némi osztrák monarchiát, vesztettük miatta egy fél országot és még hosszan sorolhatnám, de ez nem történelemóra, és már ennyi is elég kellene legyen ahhoz, hogy belássuk: amíg mi egymás torkának esünk, addig mindig lesz egy farkas, aki felfalja a vacsoránkat és mi pedig éhendöglünk!

Kell a jótékonyság, mint egy falat kenyér! Kell az országnak, mert már nincs hova húzni a nadrágszíjat. És kell a fellépőknek, mert ők is itt élnek, és ha ezért nem is lesz most zsíros gázsi, de azért nehéz időkben kincset ér minden reklám. Jótékonysági koncerten fellépni ráadásul nem csak jó „píár”, hanem egyúttal kipipálhatják a „jót cselekedtem” rubrikát is! Nem utolsó sorban azért a hazai művészek pályáján a hazai csúcs: tisztes tömeg előtt fellépni az Arénában!

Kongó nézőtér előtt játszani… ez azonban több mint megalázó! Az ajánlat bizonyára csábító volt a művészek részére, akár jótékonykodni akartak, akár csak egy kis hírverést maguk körül. De bármi is volt a motivációjuk: a valóság csúnyán keresztülhúzta számításukat! Kezdődött mindjárt azzal, hogy a megbízáskor szó sem volt politikai eszmefuttatásokról a számok szünetében. Ez néhányukat felháborított – lássuk be: jogosan! –, mert voltak, akik tényleg hittek abban, hogy egy jó célért lépnek színpadra. És igen, akadt olyan is, aki ettől a közreműködésétől azt is remélte, hogy lehetősége lesz kicsit „helyezkedni”, közelebb kerülni a tűzhöz… De csak az üres lelátók és egy körtáncra elegendő közönség maradt!

Kétszáz néző – négyszázezer forint bevétel! Ennyit sikerült megvalósítani a gigabulinak szánt rendezvénytervből. Azt gondolom, hogy az Arénában egy közepesnek mondható amatőr zenekar is több embert vonultatna fel! „Nem volt elegendő felhajtás, nem állt mellénk a média” – panaszkodik utólag a szervező. Lehet, hogy van benne némi igazság, de akárhogy is nézem: a média jelenleg kellően jó kezekben van ahhoz, hogy csupán ez is szervezés kérdése lett volna… Így azonban hiába a csúcs-szuper technika, a hírverés – marad az, hogy ennyi ember előtt játszani ezen a helyen: több mint kínos! És hogy a várt 20 milliós adósságcsökkentés helyett közel 5 millióval sikerült megnövelni azt! Ez mellett már igazán eltörpül, hogy a rendezvény kapcsán adott interjúkból kiderül: a fellépők többsége még a legalapvetőbb tényekkel sem volt tisztába. Ez azonban bocsánatos bűn, hiszen – a közönséggel ellentétben – ők legalább eljöttek!

A kormányzat azonban nem bocsát meg! Bár – farkába harapó kígyóként, hiszen ez az intézkedés kifejezetten csökkenti a költségvetés bevételét – az Összefogás Alapba befizetett összeget adókedvezménnyel honorálja a Kormány, és ezzel nyíltan felvállalja a kezdeményezést – a koncert csúfos bukása után igyekszik a közönséghez hasonlóan távol maradni az eseménytől! Talán ha majd a köztévén történő vetítéskor csengenek az SMS-es felajánlások és „csengetnek” az adakozók, akkor a kormányzati szervek is megenyhülnek majd! Ha csak az emberek nem a Való Világ győzteseire tartogatják mobiltelefonjukat… De legalább érte talán még képesek az összefogásra! 

Védtelenül

Megszoktam, hogy folyamatosan felhívják a figyelmem, hogy kutyák várnak gazdára, kiket hamarosan elaltatnak. És sajnos olyan világot élünk, hogy tényleg elkél a figyelmeztetés: fagypont alatt van odakint, és sokaknak az utca az otthonuk. Hajlamosak vagyunk ilyesmikről megfeledkezni, miközben meleg otthonunkba érkezünk, ahol családunk vár, barátokkal csinálunk programot, és igen, van ezer probléma és feladat, és nincs idő, se pénz – hát nem baj, ha néha-néha(?) valaki az orrunk alá dörgöli: legfőbb feladatunk „embernek lenni, minden körülmények között”!

De ma egy összevert arcú, két év forma kisgyerek képét tették elém, mondván: osszam meg, ha én is a gyermekbántalmazás ellen vagyok!

Elszörnyedtem… Tényleg itt tartunk? Fel kell hívni az emberek figyelmét arra, hogy ezt elutasítsák??? Milyen társadalom az olyan, ahol ehhez külön kampány kell? És mi van a kislány jogaival: nem érte még elég megalázás? Muszáj, hogy mindenki őt bámulja ahelyett, hogy tenne valamit?

És ők honnan tudják, kihez fordulhatnak?

Gyerekek százai élik át ezt naponta! És mindenki lesütött szemmel hallgat, tétlenül néz és eltűr! Tudom, mert benne éltem! És azóta is naponta szembesülök vele: nem, a családvédelemben sajnos nem volt rendszerváltás! Hiába az új törvények, az alapítványok! Ott, ahol tényleg szükség lenne, mert a szülők részegen, drogosan, elmebetegen, szóval és tettel egyaránt agyongyötörnek gyerekeket, ott még mindig nincs védőnő, tanár, szomszéd, aki tenne ellene! És ha hajlandó is lenne tenni valamit: nem igazán tud mit tenni, mert nincs eszköz, mert az emberek többsége nem is tudja, hova fordulhatna, akik pedig munkájuknak köszönhetően tudják, azok meg sokszor nem mernek lépni, mert félnek a szülőktől, féltik a biztonságukat! Sajnos nem alaptalanul...

Azt hiszem, nem egy szerencsétlen kislány képével kéne reklámozni, hogy mindez nem helyénvaló. Inkább azt kellene terjeszteni, hogy mit lehet tenni ellene…

Huszonkét fickó

22 fickó rohangál a fűben, miközben néhányan körbeülik és bámulják őket… - igen: ez a foci! Két csapat, amelyet jellemzően különböző egyesületek mérettetnek meg egymással. Mondanám, hogy általában a jobbik győz, de a fűben náluk nem nyuszi ül, hanem labda, és az eredményességet aszerint mérik: kinek sikerül többször eljuttatni ezt a bőrgolyót a kapunak nevezett hálós léctákolmányba. A labda pedig kerek, ezért gurul, ráadásul nem ismeri az esélyeket, sem a korábbi eredményeket – így azért mégiscsak van valami véletlenszerű a végeredményt illetően.

Persze, nem kellene itt magyarázzam, hogy mi is az a foci, és mik a szabályai, hiszen ma, Magyarországon a focihoz, a gazdasághoz és a pedagógiához mindenki ért – ami látszik is mindhárom területen! Nekem ugyan kicsit más elképzelésem van erről a játékról, mint amit a lelátókon, illetve jobbára már csak a televízió képernyőjén mutatnak. Lehet, hogy csak az idő szépíti a dolgot, de mi – igen: mi, még a lányok is, bár közülünk csak a kiváltságosak – kicsit másképp rúgtuk a bőrt! Nem volt a legújabb fejlesztésű stoplisunk, még kapu se, legfeljebb a labda. Meg mi! De szerettük, és csináltuk! És szurkoltunk, amikor épp nem pályán voltunk! Utóbbi alatt értsd: a favorizált csapat nevét, és velük kapcsolatos rigmusokat harsogtunk, maximum hangerőben és poénban támadva az ellenfelet. Nem dobtunk széket, padot, nem vertük orrba őket és nem gyújtottuk fel őket, sőt: emberi mivoltukat sem kérdőjeleztük meg, és meccs után akár közös programunk is volt.

Nem járt mindenki mindenféle egyesületbe, csak a térre, vagy ahol épp talált annyi helyet, hogy lehessen focizni. Nem tanulták a technikát, de aki bénázott, azt nem vették be a csapatba. Azért nem zavarták el, vihetett vizet, szedhetett labdát, vigyázhatott a táskára vagy figyelhette az órát. Senkit nem zavart, ha lehorzsolta a térdét, vagy a salaktól mocskos lett az egész teste. És senkit nem cikiztek, ha a nadrágján egy nagy stoppolás jelezte: az ő mamája se győzi focizó csemetéjét nadrággal!

Oké, amatőrök voltunk! De a profik is közülünk kerültek ki, és ők se csináltak mást, csak kicsit tudatosabban. És a tehetségeseknek volt átjárás. Viszonylag kevesen voltak, akik azért nem mehettek sportolni, mert a szülők nem tudnak megvenni egy mezt, vagy cipőt – hiszen ezeket a csapat biztosította. Az Aranycsapathoz pályán már nem volt szerencsém, de azért az első szerelmem Váradi Béla volt, és volt Détárink, Nagy Antalunk, Disztlünk, hogy csak a jéghegy csúcsát emlegessem… de hosszan tudnám sorolni a neveket, akik akkoriban itthon izgalomban tartották a labdarúgás szerelmeseit. Vagy a női nemet…

Most viszont… Puskás bölcsessége – mely szerint „nagy pénz - nagy foci, kis pénz - kis foci!” – mára egy kis kiegészítésre szorul: marhanagy pénz - marhanagy semmi!

Rajczi Péter a kapuba repülve megszerzi a vezetést az AC-Milan ellen
(Budapest, 2009.04.22. - Foto: Mammy)

De ne legyünk szomorúak: attól, hogy a nagyvilágban ránézésre technikásabb és szemmel láthatóan jobban megfizetett focisták űzik az ipart – attól még náluk is már rég másról szól a dolog. Foci helyett marketinget, fogadási lehetőségeket és csalásokat, divatbemutatót és isteni színjátékot kapunk bőséggel. Igaz, ez azért kétségtelenül látványosabb, mint amit szeretett fiaink produkálnak. Bár… csalni és szurkolói botrányt csinál már mi is nemzetközi szinten tudunk. Talán egyszer majd technikában is felfejlődünk, és megint labdába rúghatunk. Mert azért az mégiscsak kellene a focihoz!

Jövőbe nézve

Egész úton hazafelé azon gondolkodám… - na jó, hagyjuk szegény Petőfit, így is forog a sírjában! A sajtó szabadsága az agonizálás stádiumába jutott: még itt-ott lélegzik egyet, de alapvetően már halott! Ha országunk jövőképét kell lefestenem, azt leginkább egy idézettel tudnám: „Minden nagyon szép, minden nagyon jó! Mindennel meg vagyok elégedve!” Ezt ugyan Ferenc József királyunk mondotta az első világháború előtt, de a többség mégis Kádárnak tulajdonítja e szavakat… A jövőről a jövőben azonban úgy tűnik: úgy sem mondhatok majd mást!

Retro a divat – hát mi divatos ország lettünk. Az ötvenes évek divathullámát azonban nem csak a ruhákban jelenítjük meg, hanem igyekszünk minél több dolgot korhűen bemutatni. ÁVH helyett ugyan NA’V(H) van, ahol nem a körmünket szedik le, bár vagyonvizsgálat közben néha talán észre sem vennénk a különbséget.

Hárommillió koldus országa voltunk Horthy ideje alatt, hiszen a nagybirtokrendszerben éhbérért, vagy az alatt dolgoztak az emberek a nagy gazdasági válság idején. Most négymillió koldus országa lettünk, hiszen a magánszférában és a közintézményekben egyaránt éhbérért, vagy az alatti összegért dolgoznak az emberek, és a gazdasági válság százezreket tett munkanélkülivé, földönfutóvá, hajléktalanná. Utóbbiak legalább átmeneti szállásban részesülhetnek, mivel – gondolom a szociális háló részeként – helyzetüket az új törvénykezés jelentős pénzbírsággal sújtja, amit persze nem tudnak kifizetni, így majd leülik. Addig is van fedél a fejük felett!

Jók ezek az új törvények, mert mindig adnak valami kis izgalmat! Például ki veszi hamarabb észre, hogy két rúd bejgli sütése közben épp új választási (értsd: bebetonozási) törvényt fogadtak el, vagy épp családvédelmi törvényt hoztak létre. Szerencsés esetben nem visszamenőlegesen, csak úgy. És már csak egy közméltóságnak kellett rábólintani – illetve: aláírni – és gyertyagyújtásra már meg is volt minden. Erre a tisztségre korábban a köztársasági elnök volt hivatott, de most, hogy a Magyar Köztársaság megszűnt és csak Magyarország létezik, nem is tudom, hogy létezik-e még ilyen titulus. Lehet, hogy már nem és az ő jelenlegi státusza csak egyszerűen „álamfő”?

Jövőképem kicsit talán sötét, de én még azon cseperedtem fel, hogy „ma lesz a holnap tegnapja” – és bizony a legjobb jósok is a múltból dolgoznak! Csak egy dolog aggaszt kicsinykét… Bácsik! Nénik! Kedves Döntéshozók! Az emlegetett történelmi korszakokat olyan évek követték, mint 1945 vagy 1956. Nem lehetne esetleg okulni a történelemből és valamit másképp csinálni? Mert nem a történelem ismétli önmagát, csak mi nem vagyunk hajlandók észrevenni, hogy változtatni kéne a recepten!

Buliajánló - avagy: A rock legyen veletek!

Ha december, akkor a sok csillogó és megható karácsonyi izébizé mellett a második legfontosabb dolog az óévet búcsúztató, az újévet köszöntő hatalmas buli.

Sőt, mostanában inkább bulik! Gyakorlatilag a karácsonyi halászlé zsíros cseppje még ott virít az abroszon, amikor már a következő nagy zabálást készítjük elő, malacsülttel, káposztával, virslivel és igen, a korhelylevessel, amely feltehetően az újévi másnaposság gyógyszereként kerülhetett be a hagyományok étrendjébe. De még ne legyünk ünneprontók a másnaposság tüneti kezelésével – inkább nézzük meg, hova menjünk, hogy legyen mit kikúrálni az újesztendő első (két) napján.

Mint mondtam: a buli mostanában már december 27.-én indul, bár ezt a napot leginkább a családi rendezvények jellemzik, ekkor ugrunk be azokhoz karácsonyt köszönteni, akiket az etikett az ünnepek alatt nem engedélyezett, előtte pedig a vásárlási láz nem tett elérhetővé. Aki pedig ezen a napon is a rock oltáránál tenné le tiszteletét, az minden bizonnyal Dabason fog csápolni, ahol a MetalKarácsony rendezvényen olyan zenekarok várják a nagyérdeműt, mint a Road, a Depressio, az Ossian, a Tankcsapda, Kalapács Józsi és Rudán Joe – mindez elővételben 3300, helyszínen jegyet váltva 3800 Ft-ért.

December 28.-án szintén fergeteges buli készül a Crazy Mamában. A bemelegítést már a jegy biztosítja, ami 1000 Ft csupán, de cserébe az első sört a zenekarok vendégeként guríthatjuk le! Sőt: tombolázhatunk is ezért a pénzért… A hangulatot a fiatalokból álló Eye for I együttes kezdi el bemelegíteni, majd a bulit is szervező Bermuda Rockband veszi át a terepet! Meglepetések garmadával várják rajongóikat, amelyek között neves vendégzenészek is szerepelnek… A többi titok! Az azonban nem titok, hogy az est egyik vendégeként elhívták az AC/BC zenekart, így garantáltan zúzós buli lesz, amelyhez a Crazy Mama Music Pub sörrel és töltöttkáposztával, csocsóval, és minden ilyenkor szokásos földi jóval várja a vendégeket. A hangerő rendben lesz - és a látvány sem lesz hal(l)vány!

December 29.-én az EDDA műveken szocializálódott rockerek nosztalgiázhatnak egy jót a Josephina Blues Bells színpadán, ahol a Slamo Revans várja őket bemutatkozó koncertjével. No nem mintha Slamovits Istvánt, azaz Slamot be kellene bárkinek is mutatni, de ez a formáció még most indul útjára, hogy meghódítsa szívünket. Persze ez a nosztalgia dolog ne tévesszen meg senkit, csupán arra utal, hogy igen, a korai EDDA számok is repertoárra kerülnek ezen az estén. És esetleg arra, hogy kortól függetlenül zsenge ifjúnak fogja magát mindenki érezni! Érdemes előre asztalt foglalni – a sör 400 Ft, a beugró pedig 2000 Ft lesz.

December 30.-án már biztos, hogy mindenki 38 fokos bulilázban ég – ha ezt jóféle seritallal és dögös rockzenével kívánja valaki gyógykezelni, az menjen a pokolba! Akarom mondani: irány a BarbaNegra kalózhajója, ahol a Pokolgép koncertjén garantált, hogy izomláza lesz mindenkinek már a zene lüktetésétől is, és a csengő szopránokat is rekedtre énekli majd mindenki! A bemelegítést a Postumus és az Agregator zenekar biztosítja, a neves kalóztanya pedig italakcióval csillapítja hevületünket. Egy korsó habos szomjoltó a pokoli jó hangulat kedvéért 22 és 24 óra között 350 Ft. A beugróért pedig 2400 Ft-ot kell leszurkolni, cserébe a koncertek után virradatig rophatjuk majd a táncot.

És igen, lehet még mindezt fokozni! Mivel kissé ittasan könnyebb a magyar éneklés, mint az angol… de a sok buli után már apadt a pénztárca… így a Nagy Szilveszteri Bulira javaslatunk a következő recept:

Végy egy helyet, ahova a beugró viszonylag olcsó! (2500 Ft). Tegyél bele olyan zenekarokat, akik mellett hangszál nem marad épen, és kéz nem marad sem lent, sem sörtelen! (ZBB – azaz: a Zöld a Bíbor Band vagy a Twin City Country Rock Band) Szórd meg csipetnyi különlegességgel (karaoke, csocsó, haverok, buli, - na jó, fanta csak vodkával!), és mindenféle szilveszteri hagyománnyal (éjféli pezsgő, töltöttkáposzta, rockdisco hajnalig), vedd hozzá a barátaidat, akikkel szívesen várod az új évet és irány a Crazy Mama, ahol mindezt tálalják neked! (És már 300 Ft-tól fogyaszthatsz mellé sört! Ha pedig megvan a 29.-i Korál Forever jegyed, akkor 1990-ért mehetsz be! :-) )

Ezek után már csak annyi marad nekem, hogy jó szórakozást, és legfőképp: nagyon boldog újesztendőt kívánjak mindenkinek!

Ajándékajánló

Tanakodtam, mi legyen a hónap ajánlata… Könyv? Zene? Film? Így esett a választásom arra a kiadványra, amely mindhárom kérdésre igennel felel. Mert zenekarok jönnek, kormányok mennek, de: A zene marad!

Ezzel a címmel jelent meg az a kiadvány, amely a februári Hobo Blues Band Búcsúkoncertet volt hivatott megörökíteni az utókor számára. Igen, a megfogalmazás nem véletlen, hiszen a dupla lemezzel vagy DVD-vel ellátott könyvecske minden bizonnyal beírja magát a hazai rocktörténelembe. Már az a tény is erre utal, hogy a meghirdetett dátum előtt hat héttel már nem lehetett jegyet kapni a koncertre, ezért lett még egy dátum kitűzve. Vagy hogy a két Arénabeli koncerten húszezer ember volt jelen, amihez még hozzájön a két nappal korábbi – határontúliaktól búcsúzó – révfülöpi koncert többezres tömege, valamint az Aréna első napját online figyelemmel kísérő négyezer ember!

Ám van valami, ami ezeknél az igen tiszteletreméltó számoknál is fontosabb, és ami eddig senki másnak nem sikerült – és pont ez az, ami miatt így karácsony táján, ha ajánlani kell valamit, nem is találnék méltóbbat! A sokezres tömegben ugyanis együtt énekelt, tombolt, ünnepelt – kinek-kinek vérmérséklete szerint – öreg és fiatal, jobbos és balos, szegény és gazdag. Megszűntek a korlátok, a gátlások… eltűntek a kisstílű hatalmi játékok! Nem maradt más, csak a zene!

És bár a Banda elbúcsúzott, de ebben a 48 oldalas, Juhász Balázs által készített csodálatos fotókkal illusztrált könyvben – mely a Búcsúkoncerten elhangzott valamennyi szám szövegét is tartalmazza – ott lapulnak azok a korongok, amelyek az utókor felé is biztosítják majd, hogy bármi is történik: A zene marad! Dupla CD-n és DVD-n, a boltokban – és a karácsonyfák alatt.

Megrendelhető: a Hobo.hu weboldalon

Apropó: apró!

Nézegetem a december 5.-i Közlönyt… mióta naponta változnak – tegnapi hatállyal – a jogszabályok, azóta ez a kedvenc olvasmányom! 

Szent könyvünk megreformálása kapcsán, azaz az új Alkotmánynak köszönhetően megváltozott országunk neve: 2012. január 1-től Magyar Köztársaság helyett Magyarország leszünk. Nincs is ezzel semmi bajom, hacsak az a kis apróság nem, hogy ez azt jelenti: az összes kibocsátott dokumentum, igazolvány, pénz, cégtábla, intézmények bélyegzői, fejlécei… és még hosszan sorolhatnám – mind megváltoznak ennek az egyetlen kicsi passzusnak köszönhetően, tehát cserélni kell! De az a pár millió, amibe mindez kerül (és az a pár milliárd, amit majd ezért kifizetünk!) igazán nem okoz most problémát… Ne legyünk kicsinyesek: ez olyan, mint a fűszer! Apróság, de kell, mert ez adja meg az ízét a kolbásznak. Amiből majd a kerítés is épül, csak még kell néhány hasonló ízű döntés!

Nos, ez a Közlöny rendelkezik az aprópénzeink kinézetéről. Megtudhatjuk, mi lesz az új felirat, milyen információk lesznek még rajta, milyen fémből milyen arányban készüljön – és fotót is mellékel róla, hogy hogyan is fog kinézni!

Az nem derül ki, hogy mi lesz a papírpénzzel… hogy a régi pénzek érvényben maradnak-e, ha igen, meddig? De majd megtudjuk ezt is, előbb-utóbb, nem kell aggódni. Legkésőbb akkor, amikor a sarki fűszeres nem fogadja el, mert szóltak neki a bankban…

De felfedeztem, hogy a tízforintos lehet a mindenkori kormány értékmérője… A húszas az ellenzéket is tartalmazza, az ötvenes pedig minden Parlamenti pártot minősít! Hogy mi van a tízesen? Egy, nagy nulla!