Falu szélén furcsa napok

Gyerekek, nagyon jó a hang! – kiáltott fel valaki, aki elugrott megnézni mi a helyzet az esti koncert helyszínén. – Szuper a hangosítás, az egész egy sátorban van, így nem gond a nap sem, és közönség is bőven akad…

Ennél jobb felvezetés nem is lehetne egy koncerthez! És valóban: a helyszínre érve jó hangulatú tömeg fogadta a zenekart, amelynek előadására magam is érkeztem. Addig azonban még bőven volt idő, hát elmerültem a vásári forgatagban, néha odasomfordálva a színpadhoz, ahol a reggae szerelmesei kaptak egy kis átmozgató bemelegítést, igazolva Bob Marley azon megállapítását, hogy aki reggae-t hallgatva nem kezd el mozogni, az már nem is él…

"Ha reggae-t hallgatsz és nem mozogsz, akkor te halott vagy" 

A közönség azonban nagyon is élt, és ekkor még az sem zavarta, hogy a jamaicai ritmusok felcsendülésekor már az est sztárvendégje: Kowalsky meg a Vega kellene, hogy a húrok közé csapjon – csakhogy nekik még hírmondójuk sem volt ekkor. Az órák teltek, és már az általam várt zenekar kezdési időpontját is meghaladtuk – de még mindig semmi. Végül este tízkor felbukkantak a hangszerek, és elkezdődött a főbanda koncertje.

A közönség zöme türelmesen hallgatta, hiszen ők szórakozni jöttek, mindegy ki húzza a talpalávalót. Néhányunkat azonban kifejezetten zavart, különösen azok közül, akik nem helyiként érkeztek a rendezvényre, vagy akik – vasárnap este lévén – másnap hajnalban munkába készültek. De hát mit lehet tenni… ez van!

Azért: jó bulit nyomtak!

Kowalsky alatt már zártak az árusok és a vidámpark, így akarva-akaratlanul részt kellett vegyek a koncertjükön, bár nem kifejezetten a kedvenceim. De kis dolgoknak is tudok örülni, nem csak hogy élőben, hanem igazi hangszereken, mi több: igazi hangszerarzenálon nyomják a bulit, és ezt akkor is tudom tisztelni, ha nem épp az én szájízemnek való a zenéjük. És szó, ami szó: tényleg jól szóltak!

Éjfél lett. Persze Kowalskyék nem mondták be, hogy lesz még itten zenekar, talán nem is tudtak róla. A közönség tehát ezért is, meg a kései időpont miatt is megindult hazafelé… Ennyit a jó közönségről – gondoltam szomorúan, de azért nem adtam fel: akkor is bulizok egy jót az Idols Tribute zenekar buliján!

Kicsit megijedtem, mert amíg a zenekar felpakolta hangszereit – természetesen teljes átállás kellett – a hangtechnikusok összepakolták a tökéletes hangzást biztosító pultjukat és már ott sem voltak… Hát ennyit a jó hangzásról is, de sebaj: Billy bácsi dallami alatt nehéz letörtnek maradni!

Gondoltam, felveszem őket videóra! De a helyiek egyik szervezője közölte, hogy az áramot sajnos vinniük kell… Éljen az akkumulátor – két és félórát vártam rájuk, nem engedem, hogy elrontsák az élményt! Az áram egyébként koncert végéig a helyén maradt – így attól tartok, ez csak kicsinyes „majd én megmutatom” akció volt az úriembertől.

Az eredetileg este tízre kiírt utolsó zenekar már lehetőséget se kapott: bár időben megjelentek a helyszínen, koncert nélkül indultak haza. Bizonyára értékelték, mert ugyan Délegyháza nem a világvége, de egy koncertezni készülő zenekarnak a stáb és a hangszerek szállítása negyven kilométerre sem egyszerű feladat… Ráadásul a közönségnek csak éjfélkor szóltak, hogy bocsi, egyébként a country zenét játszó Twin City koncert elmarad! Az akkorra már csak maréknyi közönség mi mást tehetett volna: aki countryra vágyott, az követte kedvencét és hazament, a többiek pedig izgatottan várták, hogy éjfél után egy kicsivel végre megkezdődjön a fél tízre kiírt Idol Tribute koncertje.

Nem is vártak hiába! A körülmények megszűntek létezni, nem számított, hogy hányan maradtak, a gyors beállást követően a fiúk pillanatok alatt fergeteges hangulatot varázsoltak a kései óra ellenére is. Sorra érkeztek a pultjaikat záró árusok, a személyzet, aki élt, mozgott és még elérhető távolságban volt, azt mind becsalta a hangulat.

Nem készültünk hosszú koncertre, de azt reméltük, ha már ennyire elhúzták, ha már elvették a technikát, és hazaűzték a közönséget, legalább hagyják őket érvényesülni. De nem! Az egyik népszerű szám közepén(!) egyszerre csak elment kifelé a hang. Azt hitte mindenki, hogy valami technikai malőr történt, ám amikor jelezni próbálták a megmaradt technikusnak, az meglehetősen keresetlen szavakkal jelezte, hogy hova húzta le… Remélem, ez nem a stílusa, csupán a háromnapos rendezvény fáradtsága és csak a napközben elszenvedett hőguta fogalmazta szavait. Nem tudom…

Azt azonban igen, hogy hosszan kellene gondolkodnom, ha ki szeretnék találni még valamit, amivel egy zenekart – és annak közönségét! – meg lehetne alázni. De végül egy búcsúszám erejéig még visszajött a hang, így fergeteges záróakkordokkal búcsúztak el a fiúk.

In the midnight hour she cried “more, more, more”

Én is búcsút vettem… Meg egy nagy levegőt, hogy ne tegyek megjegyzéseket a szervezőnek nyilvánosan. Egy dolog tartott vissza: sem az a zenekar, amely ilyen megalázó helyzetben is maximálisan próbál helyt állni, sem az a közönség, amely éjszakába nyúlva várja, hogy meghallgathassa őket – nem érdemlik meg, hogy megjegyzések, beszólások legyenek az este végszavai. Nekik a Rebel Yell jár, és a „még, még, még!”. Még, de legközelebb talán jobb körülmények között!

Orrbavágólag

Szinte már irritál, mégis iszom szavait… Ezt jelenti Puzsér Róbert, legalábbis számomra.

Minden megnyilvánulása alkalmával elsőként a stílusa, ami orrba vág: nagyképűen, lekezelően hányja elénk ellentmondást nem tűrő kinyilatkoztatásait – az ember zsebében szinte azonnal kinyílik a bicska és felteszi a kérdést: ki ez a (vérmérséklettől függő megnevezés, legritkább esetben „ember”), és hogy merészeli…

Aztán – csakhogy kellően oda tudjunk mondani neki – elkezdi az ember figyelni a szavait. És akkor jön a második, még erőteljesebb orrbavágás, mert nem vagyunk hozzászokva az őszinte szóhoz. Furcsa, hogy valaki ki meri mondani, ha egy teljesítmény nulla, különösen akkor, ha a vízcsapból is folyó „szeretett celebjeink” produktumát értékeli így. Egy olyan világban, ahol naponta százezrek szívják magukba Győzike, Kiszel Tünde, Pákó vagy egyéb, mesterségesen generált szupersztárok minden szavát (már ha értik), vagy szellentését, ott szinte szentségtörésnek számít, ha nem csupán őket éri bírálat, hanem azokat is, akik fogyasztják…

Lássuk be: az ország két részre szakadt! Az egyik fele isteníti ezeket a média által, teljesítmény nélkül ránk zúdított lényeket – a másik fele számára azonban divat lett szidni őket. Ez azonban egyben azt is jelenti, hogy sajnos a többség a fogyasztók táborát erősíti.

Puzsér azonban nem egy a sok szidalmazó között. Ő nem is szid, csak – egyedien gyomorforgató stílusában – képünkbe vágja mindazt, amit egyébként minden kicsit is értelmes ember tud, de soha senki nem mer kimondani. Hogyan is merné bárki a sok tinikedvenc, önmaga tehetségét egekben érző szupersztároknak megmondani, hogy csupán abban tehetségesek, hogy megmozgassák a szavazni hajlandók ujjait, maradandó alkotásra azonban képtelenek.

Soha, senki nem merészelte még kijelenteni, hogy a legtöbb díj átadásakor nem a teljesítmény kerül értékelésre, hanem az előadó marketingje. Ha a média képes a vízcsapból is folyva elhitetni velünk, hogy SP nélkül nem élet az élet, mi boldogan szavazunk majd rá bárhol, akkor is, ha másnap már észre sem vesszük, hogy eltűnt – mert épp MM az aktuális szupersztár. Mindegy, csak rövid, megjegyezhető neve legyen, és kellően csöpögjön… Plusz egy stylist és egy marketinges – ez ma a hírnév titka.

Ahhoz végképp senki nem merte még venni a bátorságot, hogy kimondja: a siker, amelyet elértek nem az ő érdemük, és az elnyert díjak nem a tehetségüket fejezik ki. És legfőképp, hogy ez nem érdem, hanem felelősség… Mert ha ők mostantól balról jobbra tetoválják a fülük alá, hogy VILÁGBÉKE, jelentsen bármit is ez a szó, akkor emberek ezrei követik majd őket ebben. Ha piros lakkos övet tesznek a nyakukra, akkor hirtelen feltör a bőr- (vagy a műanyag)ipar és azt akar magának mindenki. Elhitették, hogy ők Valakik és mindenki őket követi. Példaképek lettek! És hogy mire mutatnak példát?

A Viva Comet díjkiosztó egyik nyertese például arra, hogy Puzsér súlyos szavait előbb megkísérelte semmissé tenni (nem sikerült), majd egy Oscar-díj átadásra is túlzó ömlengés végén – amelyből szerencsére nem maradt ki a stylist sem – megköszönte, hogy ugyanaz a vidékről jött lány maradhatott, aki elindult. Tette mindezt egy fekete bugyinak látszó dresszben, kilogrammban kifejezhető smink mögé bújtan haladva azon a jó úton, hogy „elérje a fain dolgokat” – ki tudja mitől oldott hangulatában alátámasztva Puzsér minden szavát. „Comet – no comment!” – mondanám, de inkább csak annyit jegyzek meg csendesen: Kedves Puzsér! Ha hangod csak így hallatszik el az emberekig, hát tedd! Stílusod ugyan továbbra se bírom, mégis tovább iszom szavaid. És reménykedem, hogy így talán akad még néhány ember, aki elgondolkodik rajtuk és akkor megéri az orromat odatartani!

Utóirat:
Tóth Gabi tehetségét egyébként nem vitatom, de jelenlegi stílusa mellett – amely sajnos korántsem a valaha elindult tehetséges énekest idézi – el sem jutok ahhoz, hogy a teljesítményére figyeljek.

Szülinapos Motoros

Két éves lett a Motoroshang Rádió!

Nem túl nagy kor, ám a mai viszonyok mellett pont ez a legnehezebb időszak talán… sőt, azt kell mondjam, hogy két év lassan egy házasságot is kimerít, nemhogy egy olyan vállalkozást, amely tagjai nem profitért, hanem elhivatottságból végzik munkájukat!

Számtalan zenekar kapott nyilvánosságot náluk, olyanok is, akiknek más média nem szavazott bizalmat. Hallgatják a rockerek, a punkok, és azok, akiknek nincs ki mind a négy kereke (a szó legnemesebb értelmében), a motorosok, de még a bringások is! Szóval egyre többen vagyunk, és reményeink szerint ezt a következő születésnapon is elmondhatjuk majd!

Egy rádió hogyan is ünnepelhetne másképp: nyíltnapot szervezve várták a hallgatóikat, és nem is hiába. Volt, aki két keréken, volt, aki négy keréken, volt, aki két lábon, volt aki négy lábon sietett a stúdióba, hogy tiszteletét tegye a szülinapos előtt! Ahogy egy ilyen partin szokás, volt torta – sőt, torták! – és volt koccintás. Találkoztak régi barátok, és lettek új barátságok. A jó kedv adott volt, a bőséget a műsorok adják hozzá. Most van rendjén csak igazán a köszöntés: még sok boldog születésnapot a Motoroshangnak – és hozzá jó stábot és sok hallgatót kívánunk!

Képes beszámoló: https://picasaweb.google.com/107712638297178242297/120512_Motoroshang?authuser=0&feat=directlink

http://motoroshang.hu/

Összefogás magyar módra

Üresen kongott az Aréna az Összefogás koncertjén

Csökkentsük bulival az államadóságot! Ez lehetett a célja annak a nagyszabású jótékonysági koncertnek, amelyet vasárnap rendeztek meg a Papp László Budapest Sportarénában. A fellépők között Tóth Verát, Caramelt, vagy L.L.Juniort épp úgy megtaláljuk, mint Török Ádámot, Szakcsi Lakatos Bélát vagy Mészáros Árpád Zsoltot. Amit ellenben hiába is kerestünk ezen az estén – az sajnos a közönség volt!

Összefogás, jótékonyság, buli! – ígérték a szervezők, de sajnos mindezekből semmit nem sikerült megvalósítaniuk. A teljes nyereséget, azaz a 2012 Ft-os jegyek bevételét a művészek tiszteletdíjával együtt – némi technikai és jogdíjköltség levonása után - az Összefogás az Államadósság Ellen Alap számlájára készültek átutalni, hogy ezzel is csökkentsék hazánk hatalmas deficitjét.

Jól csengő terv, bár nekem vannak azért fenntartásaim. Az államadóság 21 426 milliárd forint körül jár, a bevétel a legoptimálisabb esetben is 25 millió forint lehetett volna. Ebből még cirka 5 milliót elvisz a technika, vagyis teltházas koncert esetén 20 millió forinttal lehetett volna jobb az államkassza pillanatnyi helyzete. Ezek már olyan hatalmas számok, amelyeket átlagember átlagagya többnyire felfogni sem képes, de próbáljunk meg elképzelni egy egész iskolának szánt mákostészta-mennyiséget, amelyre csupán egyetlen szem mákot darálunk meg… Lássuk be: nem lesz számottevő!

Arra azért mindenképp jó lett volna a rendezvény, hogy az összefogás szükségét tudatosítsa az emberekben. Mert ez az, ami nagyon nem megy nekünk! Ez talán még a pénzügyi haszonnál is fontosabb. Azt hiszem, István király és Koppány harca óta tart országunkban a megosztottság, vagyis nem túl jók az esélyeink a változásra. Széthúzás. Ennek köszönhetően kaptunk már bő 150 évnyi török uralmat, némi osztrák monarchiát, vesztettük miatta egy fél országot és még hosszan sorolhatnám, de ez nem történelemóra, és már ennyi is elég kellene legyen ahhoz, hogy belássuk: amíg mi egymás torkának esünk, addig mindig lesz egy farkas, aki felfalja a vacsoránkat és mi pedig éhendöglünk!

Kell a jótékonyság, mint egy falat kenyér! Kell az országnak, mert már nincs hova húzni a nadrágszíjat. És kell a fellépőknek, mert ők is itt élnek, és ha ezért nem is lesz most zsíros gázsi, de azért nehéz időkben kincset ér minden reklám. Jótékonysági koncerten fellépni ráadásul nem csak jó „píár”, hanem egyúttal kipipálhatják a „jót cselekedtem” rubrikát is! Nem utolsó sorban azért a hazai művészek pályáján a hazai csúcs: tisztes tömeg előtt fellépni az Arénában!

Kongó nézőtér előtt játszani… ez azonban több mint megalázó! Az ajánlat bizonyára csábító volt a művészek részére, akár jótékonykodni akartak, akár csak egy kis hírverést maguk körül. De bármi is volt a motivációjuk: a valóság csúnyán keresztülhúzta számításukat! Kezdődött mindjárt azzal, hogy a megbízáskor szó sem volt politikai eszmefuttatásokról a számok szünetében. Ez néhányukat felháborított – lássuk be: jogosan! –, mert voltak, akik tényleg hittek abban, hogy egy jó célért lépnek színpadra. És igen, akadt olyan is, aki ettől a közreműködésétől azt is remélte, hogy lehetősége lesz kicsit „helyezkedni”, közelebb kerülni a tűzhöz… De csak az üres lelátók és egy körtáncra elegendő közönség maradt!

Kétszáz néző – négyszázezer forint bevétel! Ennyit sikerült megvalósítani a gigabulinak szánt rendezvénytervből. Azt gondolom, hogy az Arénában egy közepesnek mondható amatőr zenekar is több embert vonultatna fel! „Nem volt elegendő felhajtás, nem állt mellénk a média” – panaszkodik utólag a szervező. Lehet, hogy van benne némi igazság, de akárhogy is nézem: a média jelenleg kellően jó kezekben van ahhoz, hogy csupán ez is szervezés kérdése lett volna… Így azonban hiába a csúcs-szuper technika, a hírverés – marad az, hogy ennyi ember előtt játszani ezen a helyen: több mint kínos! És hogy a várt 20 milliós adósságcsökkentés helyett közel 5 millióval sikerült megnövelni azt! Ez mellett már igazán eltörpül, hogy a rendezvény kapcsán adott interjúkból kiderül: a fellépők többsége még a legalapvetőbb tényekkel sem volt tisztába. Ez azonban bocsánatos bűn, hiszen – a közönséggel ellentétben – ők legalább eljöttek!

A kormányzat azonban nem bocsát meg! Bár – farkába harapó kígyóként, hiszen ez az intézkedés kifejezetten csökkenti a költségvetés bevételét – az Összefogás Alapba befizetett összeget adókedvezménnyel honorálja a Kormány, és ezzel nyíltan felvállalja a kezdeményezést – a koncert csúfos bukása után igyekszik a közönséghez hasonlóan távol maradni az eseménytől! Talán ha majd a köztévén történő vetítéskor csengenek az SMS-es felajánlások és „csengetnek” az adakozók, akkor a kormányzati szervek is megenyhülnek majd! Ha csak az emberek nem a Való Világ győzteseire tartogatják mobiltelefonjukat… De legalább érte talán még képesek az összefogásra! 

Buliajánló - avagy: A rock legyen veletek!

Ha december, akkor a sok csillogó és megható karácsonyi izébizé mellett a második legfontosabb dolog az óévet búcsúztató, az újévet köszöntő hatalmas buli.

Sőt, mostanában inkább bulik! Gyakorlatilag a karácsonyi halászlé zsíros cseppje még ott virít az abroszon, amikor már a következő nagy zabálást készítjük elő, malacsülttel, káposztával, virslivel és igen, a korhelylevessel, amely feltehetően az újévi másnaposság gyógyszereként kerülhetett be a hagyományok étrendjébe. De még ne legyünk ünneprontók a másnaposság tüneti kezelésével – inkább nézzük meg, hova menjünk, hogy legyen mit kikúrálni az újesztendő első (két) napján.

Mint mondtam: a buli mostanában már december 27.-én indul, bár ezt a napot leginkább a családi rendezvények jellemzik, ekkor ugrunk be azokhoz karácsonyt köszönteni, akiket az etikett az ünnepek alatt nem engedélyezett, előtte pedig a vásárlási láz nem tett elérhetővé. Aki pedig ezen a napon is a rock oltáránál tenné le tiszteletét, az minden bizonnyal Dabason fog csápolni, ahol a MetalKarácsony rendezvényen olyan zenekarok várják a nagyérdeműt, mint a Road, a Depressio, az Ossian, a Tankcsapda, Kalapács Józsi és Rudán Joe – mindez elővételben 3300, helyszínen jegyet váltva 3800 Ft-ért.

December 28.-án szintén fergeteges buli készül a Crazy Mamában. A bemelegítést már a jegy biztosítja, ami 1000 Ft csupán, de cserébe az első sört a zenekarok vendégeként guríthatjuk le! Sőt: tombolázhatunk is ezért a pénzért… A hangulatot a fiatalokból álló Eye for I együttes kezdi el bemelegíteni, majd a bulit is szervező Bermuda Rockband veszi át a terepet! Meglepetések garmadával várják rajongóikat, amelyek között neves vendégzenészek is szerepelnek… A többi titok! Az azonban nem titok, hogy az est egyik vendégeként elhívták az AC/BC zenekart, így garantáltan zúzós buli lesz, amelyhez a Crazy Mama Music Pub sörrel és töltöttkáposztával, csocsóval, és minden ilyenkor szokásos földi jóval várja a vendégeket. A hangerő rendben lesz - és a látvány sem lesz hal(l)vány!

December 29.-én az EDDA műveken szocializálódott rockerek nosztalgiázhatnak egy jót a Josephina Blues Bells színpadán, ahol a Slamo Revans várja őket bemutatkozó koncertjével. No nem mintha Slamovits Istvánt, azaz Slamot be kellene bárkinek is mutatni, de ez a formáció még most indul útjára, hogy meghódítsa szívünket. Persze ez a nosztalgia dolog ne tévesszen meg senkit, csupán arra utal, hogy igen, a korai EDDA számok is repertoárra kerülnek ezen az estén. És esetleg arra, hogy kortól függetlenül zsenge ifjúnak fogja magát mindenki érezni! Érdemes előre asztalt foglalni – a sör 400 Ft, a beugró pedig 2000 Ft lesz.

December 30.-án már biztos, hogy mindenki 38 fokos bulilázban ég – ha ezt jóféle seritallal és dögös rockzenével kívánja valaki gyógykezelni, az menjen a pokolba! Akarom mondani: irány a BarbaNegra kalózhajója, ahol a Pokolgép koncertjén garantált, hogy izomláza lesz mindenkinek már a zene lüktetésétől is, és a csengő szopránokat is rekedtre énekli majd mindenki! A bemelegítést a Postumus és az Agregator zenekar biztosítja, a neves kalóztanya pedig italakcióval csillapítja hevületünket. Egy korsó habos szomjoltó a pokoli jó hangulat kedvéért 22 és 24 óra között 350 Ft. A beugróért pedig 2400 Ft-ot kell leszurkolni, cserébe a koncertek után virradatig rophatjuk majd a táncot.

És igen, lehet még mindezt fokozni! Mivel kissé ittasan könnyebb a magyar éneklés, mint az angol… de a sok buli után már apadt a pénztárca… így a Nagy Szilveszteri Bulira javaslatunk a következő recept:

Végy egy helyet, ahova a beugró viszonylag olcsó! (2500 Ft). Tegyél bele olyan zenekarokat, akik mellett hangszál nem marad épen, és kéz nem marad sem lent, sem sörtelen! (ZBB – azaz: a Zöld a Bíbor Band vagy a Twin City Country Rock Band) Szórd meg csipetnyi különlegességgel (karaoke, csocsó, haverok, buli, - na jó, fanta csak vodkával!), és mindenféle szilveszteri hagyománnyal (éjféli pezsgő, töltöttkáposzta, rockdisco hajnalig), vedd hozzá a barátaidat, akikkel szívesen várod az új évet és irány a Crazy Mama, ahol mindezt tálalják neked! (És már 300 Ft-tól fogyaszthatsz mellé sört! Ha pedig megvan a 29.-i Korál Forever jegyed, akkor 1990-ért mehetsz be! :-) )

Ezek után már csak annyi marad nekem, hogy jó szórakozást, és legfőképp: nagyon boldog újesztendőt kívánjak mindenkinek!

Ajándékajánló

Tanakodtam, mi legyen a hónap ajánlata… Könyv? Zene? Film? Így esett a választásom arra a kiadványra, amely mindhárom kérdésre igennel felel. Mert zenekarok jönnek, kormányok mennek, de: A zene marad!

Ezzel a címmel jelent meg az a kiadvány, amely a februári Hobo Blues Band Búcsúkoncertet volt hivatott megörökíteni az utókor számára. Igen, a megfogalmazás nem véletlen, hiszen a dupla lemezzel vagy DVD-vel ellátott könyvecske minden bizonnyal beírja magát a hazai rocktörténelembe. Már az a tény is erre utal, hogy a meghirdetett dátum előtt hat héttel már nem lehetett jegyet kapni a koncertre, ezért lett még egy dátum kitűzve. Vagy hogy a két Arénabeli koncerten húszezer ember volt jelen, amihez még hozzájön a két nappal korábbi – határontúliaktól búcsúzó – révfülöpi koncert többezres tömege, valamint az Aréna első napját online figyelemmel kísérő négyezer ember!

Ám van valami, ami ezeknél az igen tiszteletreméltó számoknál is fontosabb, és ami eddig senki másnak nem sikerült – és pont ez az, ami miatt így karácsony táján, ha ajánlani kell valamit, nem is találnék méltóbbat! A sokezres tömegben ugyanis együtt énekelt, tombolt, ünnepelt – kinek-kinek vérmérséklete szerint – öreg és fiatal, jobbos és balos, szegény és gazdag. Megszűntek a korlátok, a gátlások… eltűntek a kisstílű hatalmi játékok! Nem maradt más, csak a zene!

És bár a Banda elbúcsúzott, de ebben a 48 oldalas, Juhász Balázs által készített csodálatos fotókkal illusztrált könyvben – mely a Búcsúkoncerten elhangzott valamennyi szám szövegét is tartalmazza – ott lapulnak azok a korongok, amelyek az utókor felé is biztosítják majd, hogy bármi is történik: A zene marad! Dupla CD-n és DVD-n, a boltokban – és a karácsonyfák alatt.

Megrendelhető: a Hobo.hu weboldalon

Amikor a Bermudát nyeli el a háromszög

Mindenekelőtt előre bocsátanám: senkit nem akarok megbántani! Bár nem vagyok még újságíró, azért azt sejtem, nem ez a legjobb kezdés egy irományhoz, mégis szeretném leszögezni: az egyetlen célom, hogy az érintettek elgondolkodjanak egy kicsit! Nem számonkérés, nem felelősségre vonás, és semmi ilyesmi. Mi több: nem is konkrétan egy-egy tényezőről, hanem magáról a jelenségekről szól írásom.

Ilyen rossz felvezetés után, hát lássuk: mi jár a fejemben hosszú hetek óta olyan intenzitással, hogy úgy éreztem, le kell írnom!

Ennek a történetnek – hangsúlyozom: általában, nem konkrétan – három szereplője van: egy szórakozóhely, egy zenekar és a közönség.

A közös cél az lenne, hogy egy jól menő, hangulatos szórakozóhelyen, a tisztes honoráriumért fellépő zenekar megfelelő kikapcsolódást nyújtson a közönségnek, aki ezért lelkesen fizet is, hiszen ettől nem csak a másik két fél létezése múlik, hanem ő maga is jobb lesz ezáltal, hiszen a mai feszült tempó mellett kell a lazítás! Ez így jól hangzik, ugye? És biztos vannak országok, ahol ez esetleg működik is… Nos: Magyarország nem ilyen!

Adva van egy zenekar… szerencsés esetben tehetséges, pechesebb esetben valaki nyomja – de ezt nem a mi dolgunk megvitatni, erre ott a legfőbb kritikus: a közönség! Ha szar (már bocsánat!), akkor nem veszi meg! Nem megy el rá, nem ül be rá, nem fogyaszt előtte és alatta… oda megy, ahol jó a zene, a hangulat – tehát teljesen felesleges a másikat folyamatosan ócsárolni! Nem tetszik, te ne hallgasd! Ennyi…

A mai zenekarok azonban fejlett kritikával rendelkeznek, amibe az önkritika már nem tartozik bele, legfeljebb az önkifejezés, és legfőképp az önérzet! Ha valaki csúnyán néz, vagy nem teszi popsija alá a széket, akkor már megsértődik! Tisztelet a kivételnek, mert szerencsére van, de ők vannak kisebbségben. (És ez független a zenész zenei stílusától vagy eddigi karrierjétől.)

Persze, tudom, én is benne vagyok: akinek nem apuci fizet mindent, annak kemény meló összeszedni a hangszert, a próbahelyet, a stúdiót, az útiköltséget – hogy a marketingről (weboldal, plakátok, stb.), vagy (igenis: van ilyen!) a fejlesztő tanár megfizetéséről ne is beszéljek! A cuccokat pedig tárolni, szállítani, karbantartani és folyamatosan megújítani kell… Nem kis teher! Érthető, ha szeretnének valamit viszontlátni – aminek ugye legkézenfekvőbb formája a koncertért kapható gázsi!

Régi szép idők, régi nagy szponzorok… de ezen jelenleg kár siránkozni: tudomásul kell venni, hogy ma a cégek nagy része nem tud ilyen jellegű költségeket felvállalni! Tehát marad a gázsi!

Ezt ugye a szórakozóhely fizetné… - ha lenne miből! És igen, számtalan olyan szórakozóhely is van (megkockáztatom: a világon mindenütt, nem csak nálunk), aki az utolsó cseppet is kiszipolyozná a zenekarból is, a személyzetből is, és persze a közönségből is.  De tételezzük fel, hogy rendes, tisztességes hellyel állunk szembe! Kedves zenekar, és kedves közönség! Végiggondoltad már, hogy ki kell fizetni a helység bérleti díját, a villanyszámlát, a dolgozókat és azok járulékait (és ez a listának csak egy igen kis része, de ez az, amit kb. mindenki fel tud mérni), persze legyen megfelelő „dizájn” és technikai cucc, ingyen pia és tisztes gázsi - de miből?

Itt jönne képbe a közönség, ugyebár… aki pillanatnyilag országszerte a megélhetésért küzd! Nem mindenki, de sajnos ez a jellemzőbb. Vagyis már lemondott minden élvezetről, és bár soha ekkora szüksége nem volt talán az alkalmankénti lazulásra – egyre kevésbé lesz fizetőképes. Így a zenekar fülét azért fogja megkörnyékezni, hogy vigye be lehetőleg ingyen, majd ha már bejutott, akkor vagy a mosdóban próbálja elfogyasztani a kintről becsempészett italát, vagy kijárkál a sarki éjjel-nappaliba és ott fogyaszt. Csakhogy ebből nem lesz se erősítőkkel megpörgetett villanyszámla fizetve, se gázsi…

A helynek azonban vannak olyan költségei, amit akkor is ki kell fizetni, ha nem jön be senki, így muszáj a közönséget becsalni valahogy. Erre legalkalmasabbak a kezdő, újrakezdő amatőr zenekarok – akik két csoportra oszthatók. Az egyik még igazán maradhatna a próbaterembe, mert igen gyenge lábakon áll még a művészete. (Ez nem kritika: tanács!) A másik csoport – és ezt ajánlom a helyek és a közönség figyelmébe – egyszerűen: szeret zenélni! Nem a gázsiért, hanem mert ez az élete! Mert van mondanivalója. Mert ez hozza tűzbe! Az mindegy, hogy nekem, vagy neked, vagy nekik tetszik-e, mert előbb-utóbb megtalálja azt a csoportot, aki igenis követi mindenhova, mint közönség, és szeretettel hívja, mint hely. Mert ha ő jól érzi magát a színpadon, akkor az épp úgy ragályos, mint az ásítás: én is jól fogom magam érezni tőle!

Válság van, mondják a gazdasági szakemberek – és ha van olyan réteg, aki ezt elsőként megérzi, az a szórakoztatóipar. Hiszen enni muszáj, és bár kikapcsolódni, regenerálódni is kellene, az nem rövidtávú szükséglet. Nem tudom a „tutit”, nincs nálam a bölcsek köve… de azt gondolom, hogy a helyzet megoldása valahol innen indul: felkutatni azokat a zenekarokat, akik azért lépnek a világot jelentő deszkákra, mert ez az életük! Így van esély arra, hogy a fizetőképes keresletet is bevonzzák, amihez igen, kedves helyek: nektek is kell tenni! Nem lehet a gázsi nélkül, meló és sokszor család mellett, de elhivatottságból zenélő zenekaroktól elvárni, hogy ők gondoskodjanak 30-50-100 vendégről (a legtöbb hely csak akkor hív meg zenekart, ha minimum ennyi jegyet előre megvesz, és esetleg a többiből fizet némi gázsit), mert egyrészt ez egy külön szakma! Másrészt a Nagynevű Profikra se feltétlenül jönnek el ilyen sokan, felesleges nosztalgiázni azon, hogy anno hányan jöttek X-re vagy Y-ra – ma őket is kihagyják! Harmadrészt: aki szórakozóhely üzemeltetésére adja a fejét, az gondoljon arra is, hogy oda el kell hívni az embereket, marketing kell, plakátok, hirdetések, akciók – amiket egy zenekar nem lát át, mert nem kifejezhető D-dúrban.

Vagyis arra kéne törekedni, hogy a szórakozóhelyek próbálják meg önmagukat népszerűsíteni, és ebben próbáljanak meg a zenekarok is együttműködni. (A plakátok kiragasztása például nem igényel különösebb szaktudást, gitárral a háton is elvégezhető!) Hangsúlyozom: nem szimpatizálni, csak közös, jól felfogott érdekükben együttműködni kellene.

És igen, kedves közönség… ez az egész értetek kell, hogy legyen, mert ti finanszírozzátok elvileg, még ha a gyakorlatban a másik két fél is kiveszi a részét. De nélkületek az egész nem érne semmit. Tudom, hogy sokan esetleg a vacsorát hagyják ki egy-egy jó buli kedvéért, ami csak tovább növeli felétek a tisztelet jogos elvárását. De ha ti megkerülitek a portát, majd a pultot, akkor nem a tiszteletet vívjátok ki, hanem a barátaitokat hozzátok nehéz, kellemetlen helyzetbe! A pénzetekkel viszont szavaztok! Azzal fogalmazzátok meg a kritikát a helység, és a zenekar felé egyaránt! Ne vegyétek meg a bóvlit, amit rátok tukmálnak – követeljétek meg, hogy jól érezhessétek magatokat!

És ti, Zenekarok pedig: ha nem érzitek, hogy ég a hangszer a kezetek alatt, hogy megfojt a szó, ha nem mondod ki – ne álljatok színpadra. Egy csomó pénzt spóroltok magatoknak, és mint láthattátok: mindenkinek, ha a próbatermek mélyén dudorásztok, míg meg nem érik mondanivalótok, vagy esetleg más művészetek kapcsán keresgélitek az isteni szikrát magatokban! „Mielőtt megszólalnál, gondold végig, hogy szebb-e amit mondasz, mint a csend, amit megtörsz!”.

Mint mondtam: nincs nálam a bölcsek köve. De abban biztos vagyok, hogy ha nem a saját pecsenyéjét akarja mindenki sütögetni, hanem közösen ütnénk össze a sütnivalónkat (Istenem: ez a magyar nyelv… mindig lenyűgöz!) – akkor egyre inkább megvalósítható lesz itt, ebben a kis országban is, hogy az ember kulturáltan szórakozhasson és szórakoztathasson!

Ámen!

Lord Bishop Budapesten

Nem először, és reméljük nem is utoljára jár Budapesten a rock woodooja, a II. Jimi Hendrix - ahogy sokan emlegetik. De az biztos, hogy ez az első alkalom, hogy a Bermuda Rockband lesz a vendége. És valószínűleg arra sem sokszor volt még példa, hogy egy elektromos gitárt sorsoljanak ki a nézők között!

Most azonban itt a lehetőség: nem csak egy (egy? Három!) jó koncerten vehetsz részt, hanem egy gitárt is nyerhetsz! De nem ez a fontos!

Hogy miért olyan különleges ez az este? Részint azért, mert egy feljövőben lévő zenekarnak - mint amilyen a Bermuda RockbanD is - azt gondolom, hogy megtisztelés, és egyben remek lehetőség is a rockzene legendás alakjaival, különösen egy nemzetközileg elismert alakjával együtt fellépnie.

Másrészt meg "hetvenesek" vagyunk... Na korra még nem, csak születési évre, de ez a korszak határozta meg életünket, gondolkodásunkat. Szerencsések vagyunk: Zappával még sikerült találkoznunk személyesen (1991-ben, a Budapesti Búcsún, ahol a szovjet katonák kivonulását ünnepeltük a Hajógyári Szigeten), ám Jimi Hendrix után hiába is sóvárogtunk volna, ő már rég az égi csapatban nyúzza Fenderét! Akárcsak John Lennon, vagy Kurt Cobain a Nirvanából... és sajnos hosszan sorolhatnám, akik máig meghatározó alakjai a rockzene világának, de tragikusan hamar eltávoztak közülünk.
Így számunkra nem marad más, mint hogy azokra figyeljünk, akik tovább viszik ezt a szikrát, amivel a rock&roll tüzet tud gyújtani a lelkekben! És be kell vallanunk: nincsenek sokan! 

  

Ezért különösen megtisztelő, hogy 2010. október 10.-én együtt lép fel a zenekar a Lord Bishop Rocks csapattal, és ezért hívunk titeket minél többen: gyertek, érezzük jól magunkat - és adózzunk pár számmal a nagy elődöknek!

Legyen, aki továbbviszi a szikrát... Rock On!

Streetmenti kritika

Azt mondta, a fiam, hogy márpedig egy kritikába mindig kell legyen jó is, de rossz is! Azt hiszem, az objektivitás igényét fogalmazta meg a maga módján – ami bevallom: nem könnyű ebben a helyzetben, hiszen nem csak a szereplő személyekhez kötődöm, hanem ahhoz a zenéhez is, amit játszanak… De legyen: essünk túl a negatívon!

Mindenek előtt nem ér a kisebbekre, vagy épp családos anyukákra ráhozni a szívbajt. Egy jól meghirdetett, jó dologra érkeztem, utolsó pillanatban beesve – és egy teremnyi üres szék fogadott, meg két pár, akik talán a feltámadó szél ellen vonultak be. Ledöbbentem: mi történt??? Aztán kiderült: a társaság a vetítés előtt még szomját és nikotinéhségét csillapította a másik helységben! Én meg két újraélesztéssel lettem gazdagabb! De legalább volt időm kilihegni magamból a rohanást…

Végül megtelt a terem, és elindult a bemutató! És késedelem ide vagy oda: tényleg egyszerre indulhatott a többi városban is, mert a mocorgásokból arra lettem figyelmes: megjöttek az első SMS-ek!

No de: kritizálni jöttem, nem dicsérni: ott tartottunk, hogy negatív élmények!
Aki próbált már koncertet bármivel felvenni, legyen az akár kamera, akár telefon, az tudja: fenemód nem könnyű! Még egészen jó cuccal is olyan zajos izét kapunk, ami legfeljebb az emlékek felidézésére jó, de zenei élményt nem nyújt. Ha pedig ott szeretné valaki megkérni mondjuk kedvese kezét, amit esetleg rögzít is ily módon, az azért praktikus, mert visszajátszva úgy sem lehet majd érteni – tehát utólag letagadható! Én próbáltam már, épp ezért tudom, hogy mi munka fekszik abban, hogy a zenei része tökéletesen szólt a dolognak. Egy pillanat alatt odarepített a Moszkva térre, (igen, akkor még úgy hívták, nekem az is marad!), vagy a Várba (szinte éreztem a szelet, annyira odavarázsolt!) – csakhogy én itt, a premieren egy néző voltam kéremszépen… nem rajongó! És a zenébe bele voltak vágva mindenféle riportok, amelyek két részre oszthatóak: volt, amit lehetett érteni – és volt, amit nem. Ez utóbbi számomra további két részre oszlott: volt, akit nem ismertem személyesen, és biztos érdekes dolgokat mondott, de mivel nem értettem: nekem csak zaj volt, ami zavarta a zenét. És volt olyan riportalany, akinek viszont ittam volna szavait – ha értettem volna… na ez meg ezért zavart, mert így szomjas maradtam! Most kénytelen leszek megnézni a DVD-t, hogy csillapítsam szomjamat!

Objektivitás! Ha van valami, amit szeretek magamban, az a szerénység és az objektivitás – magától Bástya elvtárstól tanultam! Így most kicsit nehéz azonban tovább írnom, hiszen akkor végre rátérhetek arra, hogy miért volt jó?!?

Csakhogy ez nem olyan egyszerű. Mert annak, aki nem volt ott a munkák során és nem látta a filmet sem, annak hogy magyarázzam el, hogy időnként koncentrálnom kellett arra, hogy ne kezdjek el táncra perdülni, mert mögöttem nem látnak tőlem. Vagy hogy mekkora élmény volt egy ponyvába kapaszkodva Dorothyt játszani az Ózból, miközben nem tudtuk, hogy a félbemaradt koncertet sirassuk, vagy a helyzet komikumán röhögjünk… Hogy Szent György kisebb csatával küzdte le a sárkányt, mint a zenekar a hivatal sárkányát… És hiába ecsetelném: nem értenék azt a csillogást sem, ami a barátaim szeméből tükröződött vissza a munkálatok során. És igen, itt már kezdeném elveszteni objektivitásomat, így csak annyit mondhatok mindenkinek: nézze meg! És döntse el ki-ki magának, hogy mi volt a jó és mi volt a rossz benne! Egyszerűen: nem lehet másképp! És különben is: ki vagyok én, hogy megmondjam, mi jó vagy rossz?

Egy dolog azonban biztos: van egy barátom, aki a többi barátommal fejébe vette, hogy megcsinál valamit. Valamit, ami lehet, hogy nem egy nagy dolog: nem váltja meg a világot, nem lesz nagyobb a GPD, vagy a BUX index és nem tör ki tőle a Világbéke! De ilyet még nem csinált senki, és úgy érezte: ő ezt meg akarja csinálni! És megcsinálta! Nem „rinyált”, nem kifogásokat keresett, nem magyarázkodott: fejébe vette, és csinálta! És elkészült! Ennyi…

Igen, csak ennyit kéne mindenkinek tenni, mert ez a film egyben azt is igazolja, hogy ez működik! Akit maga a tartalom esetleg nem szólít meg, az legalább ennyit okuljon belőle – és akkor mégis csak szebb lett tőle a világ! 

Szeretettel jegyezte: Mammy

Ha pedig mindezek ellenére megnéznéd: ITT MEGVEHETED
További tudnivalók pedig a StreetMeeting.hu oldalon találhatók!