bírÓság

Van az úgy, hogy az ember nem azzal kel fel az ágyból, hogy ellenőrizze autójának műszaki érvényességét… Nálunk kicsit prózaibb volt a helyzet: egyszerűen nem volt keret, hogy a műszaki vizsgához szükséges hat számjegyű összeget határidőre összehozzuk – ezért a munkákat egyenként akartuk előbb megcsináltatni. Már majdnem kész volt, amikor lejárt a határidő, csakhogy az élet nem áll meg: ahol egy kisebb rakat kölköt kell ide-oda hurcolászni, és a melóhely vidéken van – ott nem tudja az ember lerakni a kocsit olyan könnyen…

Ha egyedül nem megy, akkor az ember mindig kap segítséget! A rend éber őrei szolgáltak és védtek, miközben az autónk rendszámtáblája annyira megtetszett nekik, hogy hirtelenjében magukévá tették! Ezzel sikerült hozzásegíteniük, hogy végre mellőzzük a jármű használatát.

Persze nem hibáztatom őket, sőt: a rossz nyelvek szerint még hálás is kellene legyek, mert mindezen bűnünkért „csupán” ötven darab ezresnek megfelelő bírságot kellett kifizetni. Illetve kellett volna, de hol egy edzőtábor, hol egy tandíj, hol egy extra rezsi – valami mindig közbejött…

A jog gépezete azonban, ha egyszer beindul, nem áll meg: ma 11 órára meghívót küldtek a Bíróságról, mondván rég látták kedvesem (ő vezette épp az autót), és ha már ott van, akkor esetleg döntenének az összeg átváltásáról is: néhány nap közmunka lehetősége, esetleg meghívás pár nap nyaralásra – ez szerepelt a bírósági étlapon.

Valahogy nem volt egyikhez sem gusztusunk, így minden követ megmozgatva, egy órával a randi előtt, azaz szó szerint az utolsó pillanatban sikerült összeszedni az öt darab portrét szeretett István királyunk képmásával – csakhogy azt ugye be is kellett fizetni. Természetesen a Posta nem esett útba, ahol pedig végre találtunk, ott huszonketten voltak a sorszám szerint előttünk. Egy jó focimeccshez ideális, negyedórával a tárgyalás előtt azonban erősen hozzájárult néhány soron kívüli verítékcsepphez a homlokunkon.

A sor azonban rohamosan fogyott, és némi Usain Boltot megszégyenítő laza kocogást követően – ötpercnyi késéssel – beestünk a bíróságra!

Bent egy igazi sárkány várt ránk, kedvesem pedig épp nem készült Szent Györggyé avanzsálni. A lángok közepette lassan felfogta a dörgedelmet, hogy már a következő ügynél tart a Tisztelt Bíróság – de végül azért csak beinvitálták… Kicsit furcsállottam, mert a következő óra 15-re volt kiírva, mi egészre, és óra 5-kor estünk be az ajtón, de én sem vagyok az az igazi sárkányölő, így inkább hallgattam!

– Kint várjon! – hangzott az első ítélet, és férjem engedelmesen érkezett mellém vissza a folyosóra. Kicsit sápadtnak tűnt, gondoltam megviccelem… mikor mondta, hogy minden rendben, elfogadták, csak le kell fénymásolják, csendben odasúgtam neki: – Örülj, hogy nem kérdőjelezték meg a csekk eredetiségét!

Nem volt jó poén – kiderült, hogy de! Nem csak az eredetiségét, hanem azt is, hogy jó helyre ment-e a pénz, mert a csekket az Önkormányzat adta, a szabálysértést pedig a Rendőrség rótta ki ránk.

Szerencsére nálunk volt a kísérőlevél, amivel tisztáztuk a helyzetet – és most boldogan dőlhetünk hátra: hibáztunk, ám de megbűnhődtünk, megtisztultunk, és minden jó, ha a vége jó!

Bár így belegondolva… mivel ezek után ugrott a nyaralás utolsó reménye is, talán mégis élni kellett volna a – mint utólag kiderült – Bíróság által tervezett ötven napos pihenés lehetőségével… Igaz, csak egy személyre szólt, de legfeljebb a megmaradt pénzből sátorozhattunk volna a börtön ablakánál. Hátha mégis besüt a nap… 

Tablettás sorskerék

Csak a kívülállóknak egyszerű...

Abszolút abortuszellenes vagyok! De vannak olyan helyzetek, amikor ez az elveim ellen való dolog egyszerre három életet ment meg - és ez fontosabb kell, hogy legyen, mint bárkinek az elvei. Akár az enyém, akár az egyházé, akár a kormányé!

Ha megtörténik a baj és nincs más választás, mint a terhesség megszakítása, akkor jó lenne, ha ez a lehető legemberségesebb módon zajlana le, a legkevesebb fájdalommal és szövődménnyel – például az ijesztő küret helyett egy tablettával. És erre végre lehetőség is volna, ha a politika nem szólna bele ebbe is… Teszi ezt ráadásul a vallásra hivatkozva, amit még talán méltányolnék, bár ez is csak egy elv, amelyet az emberi élet tisztelete felül kéne, hogy bíráljon. De hogy arra hivatkozzanak, hogy mindezt a nő érdekében, a nő védelmében teszik – ez már meghaladja a toleranciaszintemet!

A tablettát világszerte a legtöbb helyen jóváhagyták, de nem véletlen, hogy általában kórházi körülmények közötti alkalmazását írják elő a szakemberek. Utóhatása - aki már veszített el babát, az tudja - cseppet sem kellemesebb, mint a műtéti beavatkozás, csak épp kevésbé megalázó körülmények között történik, és ami még ennél is fontosabb: kevésbé veszélyezteti azt, hogy a megfelelő időben majd szülhessen a nő…

Milyen élete lenne annak az anyának és gyermekének, aki betegség alatt fogant? Vagy aki egy italába csempészett partidrog hatása mellett maradt terhes, és azt se tudja, ki tette ezt vele? Vagy ahol már érzik, hogy itt a kapcsolat vége, és épp válni készülnek? És még hosszan sorolhatnám azokat az élethelyzeteket a peches 1% bejövetelétől a hirtelen lakás nélkül maradtakig, amelyekben a gyermekvállalás minden, csak épp nem szerencsés sorsfordulat – még ha meggyőződésem is, hogy sok nehéz helyzetben épp a gyermek ad erőt a talpraálláshoz!

Senkinek ne legyenek illúziói – néhány felelőtlen fruskát leszámítva, akik fel sem fogják helyzetüket, ez mindenkinek nagyon nehéz döntés. De a legfontosabb: az én testemről, az én lelkemről van szó! Szeretném, ha az ÉN döntésem lenne! Mert bárhogyan is döntök, nekem kell viselni a következményeit!

Snitt, Pál! - avagy: Amikor a méltóságnak nincs méltósága

Plágium. Ezt állapította meg a bizottság (ex dr.) Schmitt Pál doktori címét eredményező dolgozatára. Mondom ex – hiszen egy másik bizottság úgy gondolta, ez azért még sincs így rendjén és visszavonta a doktori címet. Ennyi. Ennyi?

Talán már mindenki érezte a suliban – mondjuk egy matek dolgozat közben – hogy semmi nem jut eszébe, jó lenne lemásolni a padszomszéd feladatait. Aztán volt, aki élt vele, de volt, akit visszatartott valami – legyen az neveltetés vagy a tanárjának szúrós tekintete, esetleg a csalásért kapott elégtelen. Akik mégis bűnbe estek, azok között volt, akinek sikerült, és volt, akire lesújtott a következmény. Mert az mindig volt. Szerencsés esetben csak elvették a dolgozatát, és nem folytathatta, de általában elégtelennek is minősítették az illető tudását. Mert csalni bizony nem ildomos. Ráadásul – ahogy a nóta mondja – „Aki hazudik az csak, aki hazudik, az lop! Hazudni, csalni csúnya dolog!” No, igen…

Csakhogy úgy tűnik, ami a matek órán ártalmatlan, de mégis üldözendő csalás, az nagyban elkövetve már bocsánatos vétség. Sőt! Nem is az a vétkes, aki elkövette, hanem az, aki nem vette észre a csalást, és elfogadta a dolgozatot. Legalábbis ez derült kis a plágium-bizottság – mert nekünk ilyenünk is van ám – vizsgálati jegyzőkönyvéből. Még azt is megtudhattuk, hogy „akkoriban ez elfogadható volt”. Engem meg ráz a hideg: ez azt jelenti, hogy azok a tisztességesnek vélt orvosok, jogászok, tanárok, mérnökök, akik akkoriban végezték felsőfokú tanulmányaikat, és koruknál fogva most vannak igazán felelős beosztásban, azok nem is szaktudásuk, hanem másolási képességeik alapján nyerték el tudományos fokozataikat? Mert ezzel nem kevesebbet állítanak – miközben én ezt mindegyikük nevében szeretném visszautasítani!

„Olyan személyt jelöltem köztársasági elnöknek, akit a következő néhány év munkájának szempontjából a legalkalmasabbnak ítéltem” – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök, kicsit ironikusan: a bolgár tengerpart mellől, amikor 2010 nyarán támogatásáról biztosította (akkor még dr.) Schmitt Pált. Valóban ő lenne a legalkalmasabb? Szomorú ez országunkra nézve…

Nem a TF-es diplomamunkájának köszönhetően nyerte el ezt a címet, hanem egyéb kvalitásai miatt – nyilatkozta az üggyel kapcsolatosan. Talán ez volt az egyetlen összetett mondata ebben a témában. És egyetértek vele: attól hogy valaki nem doktor, még lehetne a legtiszteletreméltóbb, legalkalmasabb köztársasági elnöke az országnak. Csakhogy semmi nem változtat azon, hogy csalt, hazudott! Ő, az ország legelső embere! Milyen erkölcsi mérce kell ennek az elfogadásához?

Próbálom felfedezni, mik lehetnek azok az egyéb kvalitások, amelyek a történtek ellenére is pozíciójában tartják. Hitvallásában a magyar nyelv fontosságát és az ifjúság védelmét jelölte meg legfontosabb célkitűzéseként. Nos, a határmenti kis falucska vendéglőjében büszkén őrzik nyelvi emlékeit, ahogy több beszédjében is igazi remekeket nyújtott át szeretett népének – talán azért, hogy így ne! Sajnos azonban ezt nem tette hozzá… így igen kellemetlen poénoknak tette ki magát és intézményét. Az ifjúság védelmét egy ilyen csalással a háta mögött – ezt inkább nem is részletezném. Utoljára ilyen követendő jó példát az az ifjúsági miniszter állított gyermekeink elé, aki a titkárnőjét helyezte a ceruzatartója mellé…

Azt is mondta az elnök úr, hogy ő bizony, ha kell, szembeszáll bárkivel, akár presztízsét is veszti, de a demokráciából és az alkotmányosságból nem enged. Ehhez képest sorra születnek azok a hazai- és nemzetközi berkekben egyaránt nagy felháborodást kiváltó törvények, amelyeket eddig csak egyetlen ember nem kérdőjelezett meg sohasem: ő. Szemrebbenés nélkül sorra írta alá mindet, néha még arról sem meggyőzve minket, hogy egyáltalán elolvasta…

Elnök úr! Én úgy lettem nevelve, hogy tiszteljem azt, aki vezet, még akkor is, ha nem értek egyet vele. Én megpróbáltam… De ön ezt lehetetlenné teszi! És ezzel nem csak magát, hanem az ön által betöltött tisztséget is lejáratja. Ha van még önben egy csepp méltóság, akkor mondjon le! Ha semmi másért, csak hogy mi szülők, tiszta lelkiismerettel nézhessünk az ifjúság szemébe, miközben arról papolunk, mekkora bűn, mennyire csúnya dolog csalni.

Ennyi volt. Snitt!

Almás fagyi

Itt a tavasz, csodás az idő! – Kimehetnénk a meccsre! – hangzott el az ötlet, és pár perc múlva a fiúk már lelkesen készülődtek! Egy ideig nem jártak meccsekre, egy elvesztett bajnoki cím a debreceniek ellen – ez volt az utolsó, amit családi programként jegyeztünk ebben a kategóriában. Rossz emlékű meccs volt, nem csak a végeredmény miatt!

Most azonban névre szóló szurkolói kártya van, és elvileg szigorú rend! A jegyár még akkor is borzalmas, ha figyelmen kívül hagyjuk a magyar foci színvonalát, de mivel apa és fia kettesben is igénybe veheti a családi kedvezményt, így nem annyira vészes a dolog.

No, ezzel kezdődött az első fricska: a családi jegy „elfogyott”! Ez számomra kissé meglepő volt, mert csupán életkori megkötés szerepel mindenhol, és 3 szektorba is lehet váltani ilyen kedvezményes jegyet. Kis morgás, de már ott vannak, hát legyen a drágább. Furamód ugyanabba a szektorba. És még furább később szembesülni, hogy bár rangadó mérkőzésről van szó, azért elég hézagos a lelátó! Nem állítom, hogy a családosokkal sokkal többen lennének, mégis bosszant! És nem is a pénz miatt…

Mindegy, a fiúk bent vannak – én pedig itthonról követem az eseményeket. Ám ott nem szerepel az a kis szurkolói meccs, ahol ismét nem a labda kapta a főszerepet. Ez már nem is hír! Csak én aggódom… Remélem, ezúttal ép bőrrel, és lehetőleg a menekülés élménye nélkül térnek azért haza!

Hajrá Fradi! Zengi a lelátó… Mindenhol zászlók lengenek. Közben magamban mulatok: nagyon ifjú még ez a B-közép! Mert miközben a Fradit élteti, bőszen lengetve hozzá az Árpád-sávos lobogót, addig nem is gondolják végig, hogy pár évvel ezelőtt a piros fehér bizony még a Kispest színe volt!

Védtelenül

Megszoktam, hogy folyamatosan felhívják a figyelmem, hogy kutyák várnak gazdára, kiket hamarosan elaltatnak. És sajnos olyan világot élünk, hogy tényleg elkél a figyelmeztetés: fagypont alatt van odakint, és sokaknak az utca az otthonuk. Hajlamosak vagyunk ilyesmikről megfeledkezni, miközben meleg otthonunkba érkezünk, ahol családunk vár, barátokkal csinálunk programot, és igen, van ezer probléma és feladat, és nincs idő, se pénz – hát nem baj, ha néha-néha(?) valaki az orrunk alá dörgöli: legfőbb feladatunk „embernek lenni, minden körülmények között”!

De ma egy összevert arcú, két év forma kisgyerek képét tették elém, mondván: osszam meg, ha én is a gyermekbántalmazás ellen vagyok!

Elszörnyedtem… Tényleg itt tartunk? Fel kell hívni az emberek figyelmét arra, hogy ezt elutasítsák??? Milyen társadalom az olyan, ahol ehhez külön kampány kell? És mi van a kislány jogaival: nem érte még elég megalázás? Muszáj, hogy mindenki őt bámulja ahelyett, hogy tenne valamit?

És ők honnan tudják, kihez fordulhatnak?

Gyerekek százai élik át ezt naponta! És mindenki lesütött szemmel hallgat, tétlenül néz és eltűr! Tudom, mert benne éltem! És azóta is naponta szembesülök vele: nem, a családvédelemben sajnos nem volt rendszerváltás! Hiába az új törvények, az alapítványok! Ott, ahol tényleg szükség lenne, mert a szülők részegen, drogosan, elmebetegen, szóval és tettel egyaránt agyongyötörnek gyerekeket, ott még mindig nincs védőnő, tanár, szomszéd, aki tenne ellene! És ha hajlandó is lenne tenni valamit: nem igazán tud mit tenni, mert nincs eszköz, mert az emberek többsége nem is tudja, hova fordulhatna, akik pedig munkájuknak köszönhetően tudják, azok meg sokszor nem mernek lépni, mert félnek a szülőktől, féltik a biztonságukat! Sajnos nem alaptalanul...

Azt hiszem, nem egy szerencsétlen kislány képével kéne reklámozni, hogy mindez nem helyénvaló. Inkább azt kellene terjeszteni, hogy mit lehet tenni ellene…