Ha nem is ezzel, de valami nagyon hasonló gondolattal kezdtem neki a Komlósi Oktatási Stúdió előkészítőjének, avagy ahogy mi hívtuk: a PRE-KOS-nak. Egy egész hét „szakma”, tele mélyvizes gyakorlattal… - ígérte a felhívás. Csábítóan hangzott, az árát biztos megéri (különösen, mivel ingyenes volt), nincs veszteni valóm! Hogy mit vártam tőle? Sokat! Szent elhatározásom volt, hogy ha nem derül ki ezalatt az egy hét alatt, hogy van mit keresnem ezen a pályán, akkor be sem iratkozom! Éppen az első találkozásra bandukoltam, amikor megfogalmazódott bennem a lényeg – amelynek aztán ott többször is hangot adtam – hogy nagycsaládos anyaként bármit megengedhetek magamnak, ha az nem kerül pénzbe és időbe, csak azt az egyet nem, hogy nem próbálom meg azt tenni mindenáron, amit a legjobban szeretek csinálni!
Nos, így indultam neki ennek a hétnek, ám azt nem sikerült összeszedjem a fejembe, hogy konkrétan mit is várok tőle igazán. Visszaigazolást, hogy jó vagyok? Talán… de ugyanakkor tudtam, hogy – bármennyire is írásra bíztat mindenki a környezetemben – nem vagyok jó, tehát ha ezt igazolják vissza, akkor az baj! Fura egy helyzet, ugye? A tandíj nem épp alacsony, és bevallom: féltem attól, hogy ismét pénzkidobásnak fogom érezni ezt a pénzt – hiszen egy nagyhírű főiskolába már felvettek egyszer kommunikáció szakra, amit fél év után abba is hagytam. Nem volt rossz, csak épp… számítógépet használni nélkülük is tudok. A közgazdasági számításokból már egyszer vizsgáztam, és bár a kenyeremet könyveléssel keresem: még ennek ellenére sem volt szükségem azokra a bonyolult közgazdasági számításokra, amelyeket itt kértek számon rajtam. Nem mondom, hogy megbántam, de azért… nagyon nem ezt vártam! Érthető, ha most óvatosabb próbáltam lenni.
Az biztos, hogy az első naptól kezdve folyamatosan mélyvízben úszhattam, amit eleinte – különösen a kamerapróbák és egyéb kép- és hangmegjelenítők használata során – csendes fuldoklással próbáltam túlélni. Kicsit irigyeltem társaimat, akiknek komoly ambíciójuk volt ebbe az irányba is, nekem egy jól fejlett fóbia jutott! Aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy – oké: még remegve, el-elcsukló hanggal, de – kezdem élvezni a dolgot! Egy jól képzett pszichológusnak évekbe telik, míg páciense fóbiáját – különösen, ha az még ragaszkodik is hozzá – kikezelje… én már a harmadik nap után azt éreztem, hogy ide nekem az (arany)oroszlánt is! Persze még csak az arany málnára fussa belőlem, de hát még be sem iratkoztam! Mi lesz még itt?!?
Az hamar kiderült, hogy a kamera és a mikrofon kitúrja a tollat – legalábbis ebben az egy hetes időszakban, de szerencsére az is egyértelművé vált, hogy akik ide járnak, mármint az igazi KOS-növendékek, ha akarják, sem tudják kikerülni az írás tudományát. De nekünk is sok feladat volt, amit írásban kellett beadni – épp csak azt nem tudtam, hogy jó-e amit csinálok! Igaz, nem sok időm volt ezen gondolkodni, hiszen hol egy kajak-kenu versenyt, hol focimeccset közvetítettünk, hol az MTV székházat foglaltuk el… (Kétbalkezes barátaimnak ezúton is üzenem: fel a fejjel! Isteni meteorológus lehet még belőlük a blueboxban!) És az a 200 kilós kamera a Híradó stúdiójában… Szerelem első látásra! És kölcsönös lehet, mert szót fogadott nekem, és azt mutatta, amit én láttatni szerettem volna!
Aztán eljött az utolsó nap! Szomorú voltam, hogy vége, és hogy holnap délután már nem kell jönni… De az első óránkon megismerhettem Harle Tamással, és ha nem is olvasott még tőlem semmit – mert azt már tudom: tőle kell megszerezni az „A+”-t ahhoz, hogy azt mondhassam: na! Fog ez menni! – szóval még nem olvasott tőlem, de határozottan bíztatást láttam a szemében. Majd kiosztottak két írásomat, kiértékelve… és olyanokat írtak rá, hogy „Remek!”, meg hogy „Bármikor, bármelyik lap lehozza”! És mellette azért ott volt az is, hogy hol és mit lehetne erősíteni! Hát… Madarat lehetett volna velem fogatni! A nap zárásaként – izé: majdnem! Hiszen még volt egy sajtótájékoztató Hajdú B. Istvánnal – értékelés volt, és kétszer is elhangzott a nevem… az Emléklapot „kiemelkedő teljesítményemért” vehettem át…
Igen, itt a helyem! Hogy a médiában mennyire és hol, az majd kiderül… de reszkess KOS: jövök! Addig is: itt fárasztom majd az emberiséget! Mert győztem, és igenis írni fogok!
