Van az úgy, hogy az ember nem azzal kel fel az ágyból, hogy
ellenőrizze autójának műszaki érvényességét… Nálunk kicsit prózaibb volt a
helyzet: egyszerűen nem volt keret, hogy a műszaki vizsgához szükséges hat
számjegyű összeget határidőre összehozzuk – ezért a munkákat egyenként akartuk
előbb megcsináltatni. Már majdnem kész volt, amikor lejárt a határidő, csakhogy
az élet nem áll meg: ahol egy kisebb rakat kölköt kell ide-oda hurcolászni, és
a melóhely vidéken van – ott nem tudja az ember lerakni a kocsit olyan könnyen…
Ha egyedül nem megy, akkor az ember mindig kap segítséget! A
rend éber őrei szolgáltak és védtek, miközben az autónk rendszámtáblája annyira
megtetszett nekik, hogy hirtelenjében magukévá tették! Ezzel sikerült hozzásegíteniük,
hogy végre mellőzzük a jármű használatát.
Persze nem hibáztatom őket, sőt: a rossz nyelvek szerint még
hálás is kellene legyek, mert mindezen bűnünkért „csupán” ötven darab ezresnek
megfelelő bírságot kellett kifizetni. Illetve kellett volna, de hol egy edzőtábor,
hol egy tandíj, hol egy extra rezsi – valami mindig közbejött…
A jog gépezete azonban, ha egyszer beindul, nem áll meg: ma
11 órára meghívót küldtek a Bíróságról, mondván rég látták kedvesem (ő vezette
épp az autót), és ha már ott van, akkor esetleg döntenének az összeg
átváltásáról is: néhány nap közmunka lehetősége, esetleg meghívás pár nap
nyaralásra – ez szerepelt a bírósági étlapon.
Valahogy nem volt egyikhez sem gusztusunk, így minden követ
megmozgatva, egy órával a randi előtt, azaz szó szerint az utolsó pillanatban
sikerült összeszedni az öt darab portrét szeretett István királyunk képmásával
– csakhogy azt ugye be is kellett fizetni. Természetesen a Posta nem esett
útba, ahol pedig végre találtunk, ott huszonketten voltak a sorszám szerint
előttünk. Egy jó focimeccshez ideális, negyedórával a tárgyalás előtt azonban
erősen hozzájárult néhány soron kívüli verítékcsepphez a homlokunkon.
A sor azonban rohamosan fogyott, és némi Usain Boltot megszégyenítő
laza kocogást követően – ötpercnyi késéssel – beestünk a bíróságra!
Bent egy igazi sárkány várt ránk, kedvesem pedig épp nem
készült Szent Györggyé avanzsálni. A lángok közepette lassan felfogta a
dörgedelmet, hogy már a következő ügynél tart a Tisztelt Bíróság – de végül
azért csak beinvitálták… Kicsit furcsállottam, mert a következő óra 15-re volt
kiírva, mi egészre, és óra 5-kor estünk be az ajtón, de én sem vagyok az az
igazi sárkányölő, így inkább hallgattam!
– Kint várjon! – hangzott az első ítélet, és férjem
engedelmesen érkezett mellém vissza a folyosóra. Kicsit sápadtnak tűnt,
gondoltam megviccelem… mikor mondta, hogy minden rendben, elfogadták, csak le
kell fénymásolják, csendben odasúgtam neki: – Örülj, hogy nem kérdőjelezték meg
a csekk eredetiségét!
Nem volt jó poén – kiderült, hogy de! Nem csak az
eredetiségét, hanem azt is, hogy jó helyre ment-e a pénz, mert a csekket az
Önkormányzat adta, a szabálysértést pedig a Rendőrség rótta ki ránk.
Szerencsére nálunk volt a kísérőlevél, amivel tisztáztuk a
helyzetet – és most boldogan dőlhetünk hátra: hibáztunk, ám de megbűnhődtünk,
megtisztultunk, és minden jó, ha a vége jó!
Bár így belegondolva… mivel ezek után ugrott a nyaralás
utolsó reménye is, talán mégis élni kellett volna a – mint utólag kiderült –
Bíróság által tervezett ötven napos pihenés lehetőségével… Igaz, csak egy
személyre szólt, de legfeljebb a megmaradt pénzből sátorozhattunk volna a
börtön ablakánál. Hátha mégis besüt a nap…