Azt mondta, a fiam, hogy márpedig egy kritikába mindig kell
legyen jó is, de rossz is! Azt hiszem, az objektivitás igényét fogalmazta meg a
maga módján – ami bevallom: nem könnyű ebben a helyzetben, hiszen nem csak a
szereplő személyekhez kötődöm, hanem ahhoz a zenéhez is, amit játszanak… De
legyen: essünk túl a negatívon!
Mindenek előtt nem ér a kisebbekre, vagy épp családos anyukákra ráhozni a szívbajt. Egy jól meghirdetett, jó dologra érkeztem, utolsó pillanatban beesve – és egy teremnyi üres szék fogadott, meg két pár, akik talán a feltámadó szél ellen vonultak be. Ledöbbentem: mi történt??? Aztán kiderült: a társaság a vetítés előtt még szomját és nikotinéhségét csillapította a másik helységben! Én meg két újraélesztéssel lettem gazdagabb! De legalább volt időm kilihegni magamból a rohanást…
Végül megtelt a terem, és elindult a bemutató! És késedelem ide vagy oda: tényleg egyszerre indulhatott a többi városban is, mert a mocorgásokból arra lettem figyelmes: megjöttek az első SMS-ek!
No de: kritizálni jöttem, nem dicsérni: ott tartottunk, hogy negatív élmények!
Aki próbált már koncertet bármivel felvenni, legyen az akár kamera, akár telefon, az tudja: fenemód nem könnyű! Még egészen jó cuccal is olyan zajos izét kapunk, ami legfeljebb az emlékek felidézésére jó, de zenei élményt nem nyújt. Ha pedig ott szeretné valaki megkérni mondjuk kedvese kezét, amit esetleg rögzít is ily módon, az azért praktikus, mert visszajátszva úgy sem lehet majd érteni – tehát utólag letagadható! Én próbáltam már, épp ezért tudom, hogy mi munka fekszik abban, hogy a zenei része tökéletesen szólt a dolognak. Egy pillanat alatt odarepített a Moszkva térre, (igen, akkor még úgy hívták, nekem az is marad!), vagy a Várba (szinte éreztem a szelet, annyira odavarázsolt!) – csakhogy én itt, a premieren egy néző voltam kéremszépen… nem rajongó! És a zenébe bele voltak vágva mindenféle riportok, amelyek két részre oszthatóak: volt, amit lehetett érteni – és volt, amit nem. Ez utóbbi számomra további két részre oszlott: volt, akit nem ismertem személyesen, és biztos érdekes dolgokat mondott, de mivel nem értettem: nekem csak zaj volt, ami zavarta a zenét. És volt olyan riportalany, akinek viszont ittam volna szavait – ha értettem volna… na ez meg ezért zavart, mert így szomjas maradtam! Most kénytelen leszek megnézni a DVD-t, hogy csillapítsam szomjamat!
Aki próbált már koncertet bármivel felvenni, legyen az akár kamera, akár telefon, az tudja: fenemód nem könnyű! Még egészen jó cuccal is olyan zajos izét kapunk, ami legfeljebb az emlékek felidézésére jó, de zenei élményt nem nyújt. Ha pedig ott szeretné valaki megkérni mondjuk kedvese kezét, amit esetleg rögzít is ily módon, az azért praktikus, mert visszajátszva úgy sem lehet majd érteni – tehát utólag letagadható! Én próbáltam már, épp ezért tudom, hogy mi munka fekszik abban, hogy a zenei része tökéletesen szólt a dolognak. Egy pillanat alatt odarepített a Moszkva térre, (igen, akkor még úgy hívták, nekem az is marad!), vagy a Várba (szinte éreztem a szelet, annyira odavarázsolt!) – csakhogy én itt, a premieren egy néző voltam kéremszépen… nem rajongó! És a zenébe bele voltak vágva mindenféle riportok, amelyek két részre oszthatóak: volt, amit lehetett érteni – és volt, amit nem. Ez utóbbi számomra további két részre oszlott: volt, akit nem ismertem személyesen, és biztos érdekes dolgokat mondott, de mivel nem értettem: nekem csak zaj volt, ami zavarta a zenét. És volt olyan riportalany, akinek viszont ittam volna szavait – ha értettem volna… na ez meg ezért zavart, mert így szomjas maradtam! Most kénytelen leszek megnézni a DVD-t, hogy csillapítsam szomjamat!
Objektivitás! Ha van valami, amit szeretek magamban, az a szerénység és az objektivitás – magától Bástya elvtárstól tanultam! Így most kicsit nehéz azonban tovább írnom, hiszen akkor végre rátérhetek arra, hogy miért volt jó?!?
Csakhogy ez nem olyan egyszerű. Mert annak, aki nem volt ott a munkák során és nem látta a filmet sem, annak hogy magyarázzam el, hogy időnként koncentrálnom kellett arra, hogy ne kezdjek el táncra perdülni, mert mögöttem nem látnak tőlem. Vagy hogy mekkora élmény volt egy ponyvába kapaszkodva Dorothyt játszani az Ózból, miközben nem tudtuk, hogy a félbemaradt koncertet sirassuk, vagy a helyzet komikumán röhögjünk… Hogy Szent György kisebb csatával küzdte le a sárkányt, mint a zenekar a hivatal sárkányát… És hiába ecsetelném: nem értenék azt a csillogást sem, ami a barátaim szeméből tükröződött vissza a munkálatok során. És igen, itt már kezdeném elveszteni objektivitásomat, így csak annyit mondhatok mindenkinek: nézze meg! És döntse el ki-ki magának, hogy mi volt a jó és mi volt a rossz benne! Egyszerűen: nem lehet másképp! És különben is: ki vagyok én, hogy megmondjam, mi jó vagy rossz?
Egy dolog azonban biztos: van egy barátom, aki a többi barátommal fejébe vette, hogy megcsinál valamit. Valamit, ami lehet, hogy nem egy nagy dolog: nem váltja meg a világot, nem lesz nagyobb a GPD, vagy a BUX index és nem tör ki tőle a Világbéke! De ilyet még nem csinált senki, és úgy érezte: ő ezt meg akarja csinálni! És megcsinálta! Nem „rinyált”, nem kifogásokat keresett, nem magyarázkodott: fejébe vette, és csinálta! És elkészült! Ennyi…
Igen, csak ennyit kéne mindenkinek tenni, mert ez a film egyben azt is igazolja, hogy ez működik! Akit maga a tartalom esetleg nem szólít meg, az legalább ennyit okuljon belőle – és akkor mégis csak szebb lett tőle a világ!
Ha pedig mindezek ellenére megnéznéd: ITT MEGVEHETED
További tudnivalók pedig a StreetMeeting.hu oldalon találhatók!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése