Általában kocsival közlekedem, de mostanában egyre többször
pattanok fel BKV-ra. Na nem azért, mert olcsóbb, vagy kulturáltabb – de
egyrészt nem kell órákat bolyongani parkolóhelyért, másrészt: nem látom
értelmét, hogy a dugóban durrogtassam a kipufogót, ha egyszer egy szép sárga
villamos majdnem háztól házig visz… A zöldebb bolygóért nem sokat tehetek, ez
egyike azon keveseknek, amit sokan megtehetnénk! Elméletileg!
Most ugyanis kicsit vörösre váltotta fejemet a sárga
villamosok utáni zöld megmozdulásom!
Ügyfélhez kellett menjek, hát nosza: felpattantam a jó öreg
négyes-hatosra! Egy kisebb hadseregnyi ellenőr kíséretében szálltam fel, akiket
hasonló csapatnyi közterület-felügyelő kísért. Jót mosolyogtam rajtuk, majd
büszkén benyúltam a táskámba, kivettem egy jegyet és lyukasztottam, ahogy
illik!
A karszalagos hölgy – klimax-korabeli, „én vagyok a hatóság”
stílussal felvértezve – mint a sas, úgy csapott le rám. Én ismét mosolyogtam,
és nyújtottam felé a kezelt jegyet!
- Csakhogy az ide nem jó! - Szép sárga jegy volt, kezelve,
épségben… - Mert?
- Az csak szakaszjegy! Kérem az igazolványát!
Paff, a bűvös sárkány valószínűleg rólam lett elnevezve – a
döbbenettől alig tudtam megszólalni. Hirtelen nem is értettem, mi a baja!
- Ez csak a metróra
jó! – derült ki. Hogy honnan kellene ezt tudnom? Hát rá van írva! Bevallom,
alapvetően kulturálatlan vagyok, könyvek ugyan minden nap akadnak kezembe, de utoljára
akkor olvastam BKV jegyet, amikor a buszra való fecni még kék színű volt, és az
ára 1,50 Ft .
Én pedig még kislányként borzasztóan untam magamat egy hosszabb úton! Azóta
sokféle olvasmány megfordult a kezembe, a szépirodalomtól a ponyváig, a
szakkönyvektől a tankönyvekig – BKV jegy nem szerepelt a palettán!
- Miért, talán a moziba is bemehetne vele, úgy gondolja? –
hogy mit gondoltam éppen (már amennyire a döbbenettől gondolkodni tudtam) azt
igyekeztem kulturáltan visszafogni, és csak annyit jegyeztem meg, hogy a
mozijegyemet viszonylag ritkán szoktam a BKV pénztárában megváltani, míg az ott
váltott jegyeket – igaz: olvasás nélkül, de – előszeretettel használom, illetve
jelen esetben csak használnám a BKV-n.
- De hát rá van írva, hogy nem lehet ezt tudni? – Nos,
sokadik nekifutásra sem tudtam megértetni, hogy nem szerepel a kis cetli az
olvasmányaim között. – Talán az lehet az
oka, hogy többnyire autóval járok… - próbáltam megmagyarázni szörnyű vétkemet.
- Az autóba is kell benzin, vagy nem? – mit lehet erre
mondani? De igen. Kell. Azért a 260 Ft-ért (mint kiderült: ennyibe került a
szakaszjegy) sok benzint nem kaptam volna, ez tény – de a 3 megállónyi
üzemanyagköltségre futotta volna belőle!
- És akkor most az a jegyem potyára lett kilyukasztva? Azt
a pénzt csak úgy kidobtam az ablakon? – próbáltam érdeklődni, miközben a hölgy
lelkesen írta a csekkemet.
- Ez ide nem érvényes, mint ahogy moziba se! Ha gondolja,
két napon belül bemutathatja a bérletét, tessék a csekkje! – Nem gondoltam,
hogy bérletet kellene vásárolnom, mivel – különösen ilyen kaland után – nem
éreztem különösebb késztetést, hogy a jövőben fokozzam a tömegközlekedési
szokásaimat.
Csak álltam, és bámultam a csekket! A 60 Ft-os kárért –
ennyivel kerül többe egy nem metrós jegy – amit ezen a 3 megállón okoztam a BKV
intézményének 12 ezer forintról szóló csekket sikerült kapnom. Nem 6000, mint
ahogy mellettem a plakát hirdette a pótdíj összegét, nem „vegyen 400-ért a
helyszínen megfelelő jegyet”, nem „szálljon le a következőnél, mert ez ide nem
jó” – 12 ezer forint! Pont.
Drága (de még milyen drága!) BKV, és annak nem túl kedves
alkalmazottja! Ígérem, mostantól jó leszek! Nem csak elolvasom a jegyeket, de
mostantól az lesz a könyvjelzőm is! De hogy mikor fogok legközelebb
lyukasztani? Talán… majd ha leutaztam azt a 12 ezer forintot! Vagy ha lesz egy
konkurens cég, akinek igénybe vehetem a szolgáltatásait – mert szolgáltat! Az
én pénzemből, az én pénzemen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése