Jókor lenni jó helyen –
talán ez lehet a titka… És persze a jó kapcsolatok! Ha mindez megvan, garantált
a siker és a nyugodt aggkor. Legalábbis Schmitt Pál részére biztosan.
Még javában bombáztak,
amikor 1942-ben megszületett. Családja Németországból érkezett Budafokra egy
évszázaddal korábban, és viszonylag keveset beszél róluk. Apja orvos volt,
anyjának maga is doktori címet ígért – mint azt mostanában megtudhattuk. A
„Mackós suliba”, azaz a Németvölgyi Általános Iskolába járt, ahol már tudhattak
valamit, mert „büszkeségeik” között már doktori cím nélkül említik…
13 évesen kezdett előbb három-,
majd öttusázni, de az úszás és a lovaglás nem passzolt hozzá – így maradt a
vívásnál. Kétszeres olimpiai bajnok (1968, 1972), igaz, mindig csapatban,
tartalékként. Nem akarom kisebbíteni címét, mert egy olyan csapatban, amely
neki megadatott, ott tartaléknak lenni is dicsőség!
1965-66 nagyon meghatározó
volt az életében. Ekkor lett először válogatott sportoló és ekkor
szerezte meg diplomáját is, a Marx Károly Közgazdaságtudományi egyetemen –
ahonnan friss diplomásként egyenes út vezetett számára az Astoria Szálló üzletvezető
helyettesi székébe. Annak ellenére, hogy korábban disszidálni akart, mert –
állítólag származása miatt – nem vették fel az orvosi egyetemre. A Duna parti
és a belvárosi szállodák akkoriban több szempontból is kiemeltek voltak:
részint az idetévedő külföldiek megfigyelésében, és – talán pont nekik
köszönhetően – a (természetesen nem létező) hivatásos prostitúció melegágyaként
is funkcionáltak egy olyan korban, amelyben a párt engedélye nélkül talán a Nap
sem kelt volna fel… Így azt gondolom, ha Schmitt Pál valóban személyes okokból
nem nyert felvételt az orvosira, akkor igen tisztes jutalommal vigasztalták.
Érdemtelenül azonban ilyen pozícióba senki nem került!
Bár egy olimpikon életét a
felkészülés határozza meg, és ő három olimpián is részt vehetett, ez mellett
maradt ideje családalapításra és karrierépítésre is. Az Astoriában egészen az
igazgatóhelyettesi székig jutott, és harmadik gyermeküket várták feleségével, a
szintén olimpikon Makray Katával. A montreali felkészülés azonban nem volt túl
sikeres, élete harmadik olimpiája nem hozott érmet. Rá félévre fel is adta
sportkarrierjét. De annál nagyobb sikert aratott a család a televízióban – a
TV-tornában hétről hétre a szemünk láttára cseperedtek a gyermekek. Tényleg
édesek voltak!
Ha egy szekér beindul,
akkor nagyon fut: 1980-ban az Astoriából átkerült a Fórum Hotelhez, amelynek
akkoriban csodájára jártunk. Modern volt, és gyönyörű és elérhetetlen… Az
efféle zsírosabb pozíciókat azonban csak párthű emberek láthatták el, és
kihalással lehetett örökölni őket az arra érdemeseknek. Nos, neki ezen a téren
sem volt gondja… Ahogy egy interjúban elmondta: Németh Imre halálával örökölte a
Népstadion és Intézményeinek igazgatói székét (aminek kis szépséghibája, hogy
mindez szintén 1980-ban volt és Németh Imre 1989-ben halt meg), Csanádi Árpád
elhunytával pedig egy MOB főtitkári címhez jutott, no meg egy NOB és egy OTSH
kinevezéshez.
Így köszönt rá az 1984-es
év, amikor a szovjetek ragaszkodtak egy ügynökük jelenlétéhez az olimpiai
delegációban, amitől az amerikaiak inkább eltekintettek volna. És bár utóbbiak
ezen kívül mindent megtettek, és költségvetésük harmadát a biztonságra költötték
– a szovjetek a biztonság hiányára hivatkozva nem indultak a Los Angeles-i
Olimpián. Ez drámai fordulat volt a mi sportolóinkra nézve, mert hiába voltunk
a legvidámabb barakk, és hiába készült már mindenki az utazásra: utolsó
tagállamként Magyarország is szolidáris lett a Szovjetunióhoz, itthon
maradtunk. Ehhez persze kellett egy szavazás, csakhogy Schmitt Pált a NOB széke
az Olimpia mindenekfelett való megtartására és tisztaságára kötelezte, míg a
szovjetek ajánlását követő pártutasítás a MOB részéről ennek ellentmondó
döntést várt. Vagyis valamelyik széke veszélyben lett volna, ha nem hozza meg
azt a zseniális fordulatot, hogy pont aznap, mikor a szavazás történt, épp
Szófiában tárgyalt a bolgár sportvezetőkkel. Talán épp a doktorijához gyűjtött
anyagot…
Diplomáciai érzéke később
is nagy sikert aratott: a rendszerváltást követően több országban is
teljesített nagykövetként szolgálatot. Az 1992-es év azonban megint egy
különleges esztendő volt életében. Kitüntették a Magyar Köztársasági
Érdemrend középkeresztjével! És gőzerővel szervezte az olimpiát Barcelonában.
Ennek kapcsán még némi sajtóafférral is meg kellett küzdenie: többen támadták,
amiért díszvendégként utaztatta ki azt a Buda Istvánt, aki az 1984-es olimpiai
távolmaradást olvasta be a rádióban. És aki – a rossznyelvek szerint – már annyiszor
biztosított hátszelet Schmitt Pálnak…
Egy ilyen izgalmas évben
kellett ráadásul megvédje doktori címét is az akkori TF-en, amelynek „Summa Cum
Laude” tett eleget, és amely köztársasági elnöki kinevezésének végét is okozta.
Hát csoda, ha csak úgy összevágta?
A törvénnyel már korábban
is került összeütközésbe: 22 évesen friss jogosítványosként okozott közúti balesetet
– de a kellő mennyiségű enyhítő körülménynek köszönhetően megúszta 4 hónapnyi
börtönnel, 3 évre felfüggesztve. A másik „cikis” korszaka 1980-81 környéke,
amely még saját életrajzaiban is ellentmondásos. De az biztos, hogy sporttársát
és munkatársát igen keményen vették elő akkoriban „vesztegetés és
deviza-bűncselekmény elkövetése” miatt, míg róla eltűnt minden anyag. Ki sem
hallgatták, talán nem is létezett. Talán.
A sportdiplomácia mellett
a nagyköveti feladatok úgy tűnik, nem voltak elegendőek számára. A NOB akkori
elnökének, Samaranch-nak székére azonban hiába pályázott: a lehetséges 120-ból
első körben 11, majd csupán 6 szavazatot kapott. Ez valószínűleg rosszul esett
neki. Itthon is újabb kihívásokat keresett és felajánlotta szolgálatait az
MSZP-nek, az 1994-es budapesti főpolgármesteri címért, de ez sem jött össze.
2002-ben ezért – hivatalosan – független jobboldaliként próbálta újra, aminek
köszönhetően Kovács László visszahívta nagyköveti posztjáról. Demszky azonban
túl nagy falat volt neki.
Látszólagos függetlenségét
is feladva belépett hát a FIDESZ-be, ahol előéletétől függetlenül pillanatok
alatt az alelnöki székben találta magát. Innen lett 2004-ben Európa parlamenti képviselő,
majd 2010-ben
az Országgyűlés elnöke, végül 2010 júniusától a Köztársaság elnöke.
Ő volt a megfelelő ember a
megfelelő feladatra. Az első elnök volt, aki semmit nem kérdőjelezett meg, amit
a Kormány elé tett, azt alá is írta. Hiába voltak ezek a törvények hazai- és
nemzetközi porondon, vagy a közvélemény szerint is erősen megkérdőjelezhetőek –
benne nem volt kétely. Az is vitathatóvá tette kinevezését, hogy zászlajára
tűzve a magyar nyelv védelmét, sorra követte el a nyelvi – hmm – bakikat! Vagy,
ahogy az erkölcsről prédikálva reagált a doktori munkájának elbírálása során.
Rajta kívül mindenki hibás volt, pedig azt nehéz nem észrevenni, ha be kell
adnom egy önálló munkát, és annak minden részét valahonnan összeszedem…
Az egyenességét azonban
korábban is nehezen fedeztük fel szavain kívül. Jó példa erre egy korábbi
kijelentése, mely szerint, ha egy olimpián doppingügy lesz, azonnal lemond.
Aztán jött a sötét emlékekkel teli Athén, ahol nem egy, hanem 5 ügy lett
egyből, ő mégis maradt. Engem azonban sokkal jobban zavart, hogy míg ő most
elvárná az ártatlanság vélelmét (vagy ahogy ő nyilatkozta: védelmét), addig
sportolóink semmiféle támogatást nem érezhettek a részéről sem. Természetesen
nem azt vártam tőle, hogy védje a doppingoló, ezáltal országát is lejárató
sportolókat, de elvártam volna tőle, hogy sportdiplomataként ott legyen
mellettük, amíg meg nem győződik azok valódi bűnösségéről.
Talán ezt sérelmezte két
évvel később Gyárfás Tamás is, aki mindent elkövetett, hogy elmozdítsa helyéről
Schmitt Pált. Olyannyira, hogy kihátrált mögüle a FIDESZ is. Ő azonban a helyén
maradt. Szeretném hinni, hogy ez a magyar sportéletnek jó döntés volt – de
ismerve annak helyzetét: van bennem kétely.
Egy feleség, két
aranyérem, három gyerek, négy unoka, öt karika – nyilatkozta a 2010-es
választások után. Gondolom a HATalom lenne a következő, de úgy tűnik, ettől
most megfosztották: ami Gyárfásnak nem ment, azt a HVG megcsinálta. Schmitt Pál
megbukott. És nem csak mint köztársasági elnök, hanem elsősorban mint ember.
Persze lehet, hogy csak nem volt már rá szükség…
Ott a pont, Mammy! :) "...valamelyik széke veszélyben lett volna, ha nem hozza meg azt a zseniális fordulatot, hogy pont aznap, mikor a szavazás történt, épp Szófiában tárgyalt a bolgár sportvezetőkkel. Talán épp a doktorijához gyűjtött anyagot…"
VálaszTörlésNagyon finoman, jól összefoglalt áttekintés, egy karrierista, állás-halmozó honfitársunkról... aki a csúcson volt kénytelen végre (csúfosan )abbahagyni...
VálaszTörlésEgyetértek valamennyi megállapítással, és a kételyekkel is... csak kevésbé megengedően.
Schmitt Pálnak semmi ÉRDEME soha nem volt, egyetlen pozíciójában sem! Sőt, a "sport-ember", aki gyakran hivatkozik a tiszta játékra, a Fair-Play-re, saját maga szennyezte be a magyar sportéletet!
A semleges szellemű MOB elnökeként kezdett el politizálni, tagja, majd alelnöke lett egy (jobboldali) pártnak, és a tisztségével összeférhetetlen módon, kormány-ellenes kampányoknak lett szónoka... ( miközben épp azzal a kormánnyal volt együttműködési szerződése )
Tevékenységével megosztotta a hazai sportolókat... sokan közülük ültek föl a pártja pódium-diszletének, és már nem a teljesítmény, hanem a politikai helyezkedés volt elismerve.
Mára a Magyar Olimpiai Bizottság egy független intézményből kormány-hivatallá silányodott, miközben az egész magyar sport összes állami támogatása felett rendelkezik... beleértve a tömeg-sportot, diák-sportot, és a fogyatékkal élők sportját ( ez utóbbinak Deutsch Tamás lett alelnökül megválasztva)
Schmitt Pál a NOB-ot is megtévesztette (PhD-s fokozatúnak beállítva magát ), más országokban - mint pl. az USA - ilyenért maguk mondanak le... úgy tűnik, az országunk szégyenére itt is megvárja, míg felszólítják erre...
A legnagyobb kárt épp az "ORSZÁG-IMÁZSUNK" szenvedte meg az ő hiteltelen működésének...