2013. február 3., vasárnap
2012. december 8., szombat
2012. november 2., péntek
2012. augusztus 22., szerda
Az út - online könyv
I. rész: Kisvirág
- Bevezető helyett
- Kisvirág
- Generációk, ha találkoznak
- Csöbörből Vödörbe
- Az élet él és élni akar
- Lelencke
- Menekülés a pokolba
- Pokolbéli fényes napok
- Élni és élni hagyni!
- A pokol legmélyebb bugyrában
- Dimenzióváltás
- Sorskerék
- Élve vagy halva
- A halálból született magzat
- Életre ítélve
- Csodák márpedig vannak!
- Körbe jár egy Kisvirág
II.
rész: Ketten
az úton
III.
rész: Keserű
méz
IV.
rész: Hogyan?
Tovább!
V.
rész: Carpe
Diem!
- Széllel szemben, de haladva
- Révbe érve
- Nem mind arany, aki ember
- Egy darab család rendel!
- Deja Vu
- A legszebb karácsony
- Végtelen történet
Utószó helyett: Emlék
egy anyáért
2012. június 26., kedd
bírÓság
Van az úgy, hogy az ember nem azzal kel fel az ágyból, hogy
ellenőrizze autójának műszaki érvényességét… Nálunk kicsit prózaibb volt a
helyzet: egyszerűen nem volt keret, hogy a műszaki vizsgához szükséges hat
számjegyű összeget határidőre összehozzuk – ezért a munkákat egyenként akartuk
előbb megcsináltatni. Már majdnem kész volt, amikor lejárt a határidő, csakhogy
az élet nem áll meg: ahol egy kisebb rakat kölköt kell ide-oda hurcolászni, és
a melóhely vidéken van – ott nem tudja az ember lerakni a kocsit olyan könnyen…
Ha egyedül nem megy, akkor az ember mindig kap segítséget! A
rend éber őrei szolgáltak és védtek, miközben az autónk rendszámtáblája annyira
megtetszett nekik, hogy hirtelenjében magukévá tették! Ezzel sikerült hozzásegíteniük,
hogy végre mellőzzük a jármű használatát.
Persze nem hibáztatom őket, sőt: a rossz nyelvek szerint még
hálás is kellene legyek, mert mindezen bűnünkért „csupán” ötven darab ezresnek
megfelelő bírságot kellett kifizetni. Illetve kellett volna, de hol egy edzőtábor,
hol egy tandíj, hol egy extra rezsi – valami mindig közbejött…
A jog gépezete azonban, ha egyszer beindul, nem áll meg: ma
11 órára meghívót küldtek a Bíróságról, mondván rég látták kedvesem (ő vezette
épp az autót), és ha már ott van, akkor esetleg döntenének az összeg
átváltásáról is: néhány nap közmunka lehetősége, esetleg meghívás pár nap
nyaralásra – ez szerepelt a bírósági étlapon.
Valahogy nem volt egyikhez sem gusztusunk, így minden követ
megmozgatva, egy órával a randi előtt, azaz szó szerint az utolsó pillanatban
sikerült összeszedni az öt darab portrét szeretett István királyunk képmásával
– csakhogy azt ugye be is kellett fizetni. Természetesen a Posta nem esett
útba, ahol pedig végre találtunk, ott huszonketten voltak a sorszám szerint
előttünk. Egy jó focimeccshez ideális, negyedórával a tárgyalás előtt azonban
erősen hozzájárult néhány soron kívüli verítékcsepphez a homlokunkon.
A sor azonban rohamosan fogyott, és némi Usain Boltot megszégyenítő
laza kocogást követően – ötpercnyi késéssel – beestünk a bíróságra!
Bent egy igazi sárkány várt ránk, kedvesem pedig épp nem
készült Szent Györggyé avanzsálni. A lángok közepette lassan felfogta a
dörgedelmet, hogy már a következő ügynél tart a Tisztelt Bíróság – de végül
azért csak beinvitálták… Kicsit furcsállottam, mert a következő óra 15-re volt
kiírva, mi egészre, és óra 5-kor estünk be az ajtón, de én sem vagyok az az
igazi sárkányölő, így inkább hallgattam!
– Kint várjon! – hangzott az első ítélet, és férjem
engedelmesen érkezett mellém vissza a folyosóra. Kicsit sápadtnak tűnt,
gondoltam megviccelem… mikor mondta, hogy minden rendben, elfogadták, csak le
kell fénymásolják, csendben odasúgtam neki: – Örülj, hogy nem kérdőjelezték meg
a csekk eredetiségét!
Nem volt jó poén – kiderült, hogy de! Nem csak az
eredetiségét, hanem azt is, hogy jó helyre ment-e a pénz, mert a csekket az
Önkormányzat adta, a szabálysértést pedig a Rendőrség rótta ki ránk.
Szerencsére nálunk volt a kísérőlevél, amivel tisztáztuk a
helyzetet – és most boldogan dőlhetünk hátra: hibáztunk, ám de megbűnhődtünk,
megtisztultunk, és minden jó, ha a vége jó!
Bár így belegondolva… mivel ezek után ugrott a nyaralás
utolsó reménye is, talán mégis élni kellett volna a – mint utólag kiderült –
Bíróság által tervezett ötven napos pihenés lehetőségével… Igaz, csak egy
személyre szólt, de legfeljebb a megmaradt pénzből sátorozhattunk volna a
börtön ablakánál. Hátha mégis besüt a nap…
2012. június 18., hétfő
Falu szélén furcsa napok
Gyerekek, nagyon jó a hang! – kiáltott fel valaki, aki elugrott megnézni mi a helyzet az esti koncert helyszínén. – Szuper a hangosítás, az egész egy sátorban van, így nem gond a nap sem, és közönség is bőven akad…
Ennél jobb felvezetés nem is lehetne egy koncerthez! És valóban: a helyszínre érve jó hangulatú tömeg fogadta a zenekart, amelynek előadására magam is érkeztem. Addig azonban még bőven volt idő, hát elmerültem a vásári forgatagban, néha odasomfordálva a színpadhoz, ahol a reggae szerelmesei kaptak egy kis átmozgató bemelegítést, igazolva Bob Marley azon megállapítását, hogy aki reggae-t hallgatva nem kezd el mozogni, az már nem is él…
 |
| "Ha reggae-t hallgatsz és nem mozogsz, akkor te halott vagy" |
A közönség azonban nagyon is élt, és ekkor még az sem zavarta, hogy a jamaicai ritmusok felcsendülésekor már az est sztárvendégje: Kowalsky meg a Vega kellene, hogy a húrok közé csapjon – csakhogy nekik még hírmondójuk sem volt ekkor. Az órák teltek, és már az általam várt zenekar kezdési időpontját is meghaladtuk – de még mindig semmi. Végül este tízkor felbukkantak a hangszerek, és elkezdődött a főbanda koncertje.
A közönség zöme türelmesen hallgatta, hiszen ők szórakozni jöttek, mindegy ki húzza a talpalávalót. Néhányunkat azonban kifejezetten zavart, különösen azok közül, akik nem helyiként érkeztek a rendezvényre, vagy akik – vasárnap este lévén – másnap hajnalban munkába készültek. De hát mit lehet tenni… ez van!
 |
| Azért: jó bulit nyomtak! |
Kowalsky alatt már zártak az árusok és a vidámpark, így akarva-akaratlanul részt kellett vegyek a koncertjükön, bár nem kifejezetten a kedvenceim. De kis dolgoknak is tudok örülni, nem csak hogy élőben, hanem igazi hangszereken, mi több: igazi hangszerarzenálon nyomják a bulit, és ezt akkor is tudom tisztelni, ha nem épp az én szájízemnek való a zenéjük. És szó, ami szó: tényleg jól szóltak!
Éjfél lett. Persze Kowalskyék nem mondták be, hogy lesz még itten zenekar, talán nem is tudtak róla. A közönség tehát ezért is, meg a kései időpont miatt is megindult hazafelé… Ennyit a jó közönségről – gondoltam szomorúan, de azért nem adtam fel: akkor is bulizok egy jót az Idols Tribute zenekar buliján!
Kicsit megijedtem, mert amíg a zenekar felpakolta hangszereit – természetesen teljes átállás kellett – a hangtechnikusok összepakolták a tökéletes hangzást biztosító pultjukat és már ott sem voltak… Hát ennyit a jó hangzásról is, de sebaj: Billy bácsi dallami alatt nehéz letörtnek maradni!
Gondoltam, felveszem őket videóra! De a helyiek egyik szervezője közölte, hogy az áramot sajnos vinniük kell… Éljen az akkumulátor – két és félórát vártam rájuk, nem engedem, hogy elrontsák az élményt! Az áram egyébként koncert végéig a helyén maradt – így attól tartok, ez csak kicsinyes „majd én megmutatom” akció volt az úriembertől.
Az eredetileg este tízre kiírt utolsó zenekar már lehetőséget se kapott: bár időben megjelentek a helyszínen, koncert nélkül indultak haza. Bizonyára értékelték, mert ugyan Délegyháza nem a világvége, de egy koncertezni készülő zenekarnak a stáb és a hangszerek szállítása negyven kilométerre sem egyszerű feladat… Ráadásul a közönségnek csak éjfélkor szóltak, hogy bocsi, egyébként a country zenét játszó Twin City koncert elmarad! Az akkorra már csak maréknyi közönség mi mást tehetett volna: aki countryra vágyott, az követte kedvencét és hazament, a többiek pedig izgatottan várták, hogy éjfél után egy kicsivel végre megkezdődjön a fél tízre kiírt Idol Tribute koncertje.
Nem is vártak hiába! A körülmények megszűntek létezni, nem számított, hogy hányan maradtak, a gyors beállást követően a fiúk pillanatok alatt fergeteges hangulatot varázsoltak a kései óra ellenére is. Sorra érkeztek a pultjaikat záró árusok, a személyzet, aki élt, mozgott és még elérhető távolságban volt, azt mind becsalta a hangulat.
Nem készültünk hosszú koncertre, de azt reméltük, ha már ennyire elhúzták, ha már elvették a technikát, és hazaűzték a közönséget, legalább hagyják őket érvényesülni. De nem! Az egyik népszerű szám közepén(!) egyszerre csak elment kifelé a hang. Azt hitte mindenki, hogy valami technikai malőr történt, ám amikor jelezni próbálták a megmaradt technikusnak, az meglehetősen keresetlen szavakkal jelezte, hogy hova húzta le… Remélem, ez nem a stílusa, csupán a háromnapos rendezvény fáradtsága és csak a napközben elszenvedett hőguta fogalmazta szavait. Nem tudom…
Azt azonban igen, hogy hosszan kellene gondolkodnom, ha ki szeretnék találni még valamit, amivel egy zenekart – és annak közönségét! – meg lehetne alázni. De végül egy búcsúszám erejéig még visszajött a hang, így fergeteges záróakkordokkal búcsúztak el a fiúk.
 |
| In the midnight hour she cried “more, more, more” |
Én is búcsút vettem… Meg egy nagy levegőt, hogy ne tegyek megjegyzéseket a szervezőnek nyilvánosan. Egy dolog tartott vissza: sem az a zenekar, amely ilyen megalázó helyzetben is maximálisan próbál helyt állni, sem az a közönség, amely éjszakába nyúlva várja, hogy meghallgathassa őket – nem érdemlik meg, hogy megjegyzések, beszólások legyenek az este végszavai. Nekik a Rebel Yell jár, és a „még, még, még!”. Még, de legközelebb talán jobb körülmények között!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)